33 év után újra lesz MotoGP Magyarországon
2025-ben, 33 év után újra lesz MotoGP Magyarországon írta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. a közösségi felületein csütörtökön. A rajongók pedig már alig várják, hogy végre valóban visszatérjen a gyorsasági motorsport királykategóriája 2025-ben hatánkba, ezúttal a Balaton Park Circuitre.
A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. szervezésében megvalósuló MotoGP futamnak helyet adó Balaton-parti versenypályát és a környező létesítményeket is fejlesztik, hogy modern infrastruktúrával és megfelelő színvonalú szolgáltatásokkal fogadják a mezőnyöket.
Hosszú évek munkája érik be, azzal, hogy 2025-ben Magyarország otthont ad majd a MotoGP Magyar Nagydíjnak.
“Végre beérik kollégáimmal közös sok éves munkánk gyümölcse, amelynek köszönhetően bekerültünk a világ egyik legnézettebb sportágának versenynaptárába. Országunk erejét mutatja, hogy a nehézségek ellenére ma itt lehetünk, s közös sikereink ezen új útjára léphetünk.” – Nyilatkozta Weingartner Balázs, a HUMDA, vagyis a verseny hazai promóterének igazgatósági elnöke.
Carmelo Ezpeleta, a MotoGP és a Superbike jogtulajdonos, Dorna Sports vezérigazgatója így nyilatkozott az eseményről:
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
“A pálya rendkívül látványos helyszínen van, biztos vagyok benne, hogy a nézők számára is fantasztikus célállomás lesz, ahol élőben szurkolhatnak majd.”
A magyar MotoGP világbajnok Talmácsi Gábor úgy gondolja, hogy a magyarországi MotoGP- és Superbike-futamok megrendezése nem csupán egy-egy nagyszerű sportesemény, hanem lehetőség arra, hogy előre lendítsük a fiatal motorosok karrierjét, fókuszba állítsuk a sportot, és perspektívát adjunk a jövő generációjának.
Mi már izgatottan várjuk a jövő nyarat!
📅 Már most mentsétek el a dátumot: 2025. augusztus 22-24.
📍 Balaton Park Circuit, Balatonfőkajár