fbpx
EseményekMotoros találkozó

Bike Week Sirok – Magas fák között kicsi sátrakban lakunk, és mindig vidámak vagyunk

sirok bike week 2018 6Több száz ember, beleértve önmagamat is, igazi hagyományokat őriz, siroki rituálékat, családi megszokásokat. Nekünk ez ünnep, nyári szabadság, szívfájdalmunk az, hogy egy évben csak egyszer van.

Mikor az ember lánya, vasárnap hazaérkezik a siroki motoros fesztiválról fáradtan, nyűgösen, mégis élményektől túlcsordulva, igazi kihívással nézz szembe, hogy mindezt papírra vesse. Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy nincs az a tudósító, az a fotográfus, sőt még videóriporter sem, aki ezt teljes valójában és ízig-vérig hitelesen, vissza tudja neked adni.

Ott kell lenni, beleszagolni a motorokból kiáradó benzingőzbe, kígyózni a kígyókkal a sörsátorban (na ez így ebben a kontextusban igazán megmosolyogtató), tombolni a koncerteken, na és persze a legfontosabbat a végére hagytam…Társaságban élni, átélni, megélni azt amit Sirok ad minden évben, július utolsó hetén.

Visszatérve a hagyományokhoz már előző hét vasárnapján kimentünk helyet foglalni a kútvölgybe, felállítottuk a sátrat, és „lekaróztuk” a helyet a távolabbról érkező motoros barátoknak, hogy az ő pocijukat se süsse a nap már reggel 6-kor. Ekkor még családias hangulat uralkodott, de a rengeteg foglalt sátorhely arra engedett következtetni, hogy itt 1-2 nap múlva megint kiakaszthatják a kapuba a megtelt táblát. Szerencsére létszámstop sosincs Sirokon, és özönlenek a jónépek keletről-nyugatról, belföldről-külföldről, megfordul itt a motoros társadalom színe java.

sirok bike week 2018 4Na de mégis megpróbálkozom a lehetetlennel és okfejtésbe kezdek, miért a siroki bike week a legnagyobb, a leglátogatottabb, a leg leg leg minden évben. 

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Ahogy sok bölcs barátom mondaná „jók a programok”. Itt tényleg nem unatkozik az ember se éjjel se nappal. Motoros túrák, vetélkedők, varacskos disznó show a dagonyában, na és persze a méltán híres, igazi unikumnak számító, hegyi felfutó verseny a hill climb. Ezek mind megmozgatják a kútvölgy népét, hogy az éjszaka megfáradt testüket egy kis adrenalinnal vagy éppen mozgással regenerálják egy újabb éjszakai bevetésre. 

sirok bike week 2018 1Mert az esti koncertekből most sem volt hiány. Neves előadók léptek fel idén is, sokan közülük már haza járnak, hiszen évről-évre visszavárják őket a szervezők, a Stray Dogs MC.

Idei fellépők voltak: Gépszíj, Allsuckall, Mátrix, Beatrice, Road, P-box, Republic, Kowalsky meg a Vega, Zorall, Aurora, Lord, Depresszió, Blues Company. A javarészét meghallgattam, táncoltam a zenéjükre és a legtöbbnél elkapott az a bizonyos flow. Mikor egyszer csak azt veszem észre, hogy annyira jó, hogy nem tudok vele betelni mégis egy pillanat alatt vége lett.

Nem akarom egyik zenekart sem részletesebben kifejteni, vagy senkiről vagy mindről, és mivel nem vagyok regényíró így nem méltatom és zengek itt róluk ódákat. De mindegyik egy élmény volt…köszönöm!

Zárszóként még annyit engedjetek meg, hogy megosszam veletek, mit is érzek 17 éve minden július utolsó vasárnapján, mikor hazaérek a motorostalálkozóról. Peregnek a képek a szemem előtt, ha eszembe jutnak az elmúlt pár nap eseményei. És ezekből az emlékekből táplálkozom még egy évig, amikor reméljük, újra kinyílik az a bizonyos kapu a Kútvölgyben.

sirok bike week 2018 18

0 0 votes
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x