CsajokKiemeltMotoros csajok

Benkovics Gyöngyi: ott álltam 18 évesen motor nélkül

benkovics gyongyi 3Az egész úgy kezdődött, hogy édesapám, testvérem, és párom is motorozik, így gondolhatjátok, hogy én is beleszerettem a motorokba.

Otthon van két Simsonunk, azzal tanított meg apum motorozni 15-16 évesen. Mivel akkor még nem volt jogsim, így persze csak erdőben meg földúton motorozgattunk. Aztán elkezdtem a B kategóriás jogosítványt, majd közben tesóm vett magának egy Derbi Senda nevezetű 50-es supermotot.

Minden vágyam az volt, hogy én is kipróbálhassam, de sajnos a magasságával voltak gondok, és mivel mindig ő használta, így csak nézegetnem volt szabad. Tesóm ekkor volt 19-20 éves. Aztán ahogy dolgozni járt, nem volt ideje már a motorozásra, így sokáig csak állt a Derbi. Én meg csak álmodoztam, hogy egyszer én is veszek egy hasonló mocit magamnak.

Közben lett egy párom (akivel azóta is együtt vagyok), neki pedig egy 125-ös Gilera endúrója volt, amit nagyon megszerettem, de ő korlátlan jogsit és nagyobb motort akart venni, így sajnos meg kellett válnunk tőle.

benkovics gyongyi 4

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Telt az idő, tesóm és barátom is, amint megcsinálták a jogsit korlátlanra, vettek maguknak nagy mocit. Tesóm egy 750-es Yamahát, barátom pedig egy 600-as Suzukit. Már csak én maradtam motor nélkül, így tesóm bejelentette, hogy akkor használjam a Derbit.

benkovics gyongyi 1Barátom segített megszerelni, felkészíteni a használatra, és néhány alkalommal tudtam vele menni, majd kedves testvérem közölte velem, hogy eladja. Persze összetörte a szívemet vele és ott álltam 18 évesen motor nélkül.

Egyik ismerősöm szólt, hogy van egy eladó Yamaha DT-je, öreg, kicsi hibával, aránylag olcsón. Lett is volna rá pénzem, de volt egy nagy vitánk ebből anyummal, illetve barátom is addig-addig rágta a fülem, míg végül lemondtam róla. Na hát akkor újra összetörték a szívem, hogy gyerekkorom óta erre vágytam és olyan közel volt, de mégsem lehetett.

Ugye akkor érettségiztem, majd szakmát tanultam, így nem volt pénzem egy normális 50-es mocira. Aztán persze munkát nem találtam és egyszer csak jött a telefon, hogy településen belül egy pár hónapos munka indul, érdekel-e? Hogyne érdekelt volna, elvállaltam és tavaly decemberben el is kezdtem dolgozni. Az első két fizumból
pedig elindulhattam mocit venni.

Rengeteget nézegettem a neten, telefonálgattam össze-vissza, de sehol nem volt olyan, ami jó lett volna. Egy hirtelen támadt ötlete volt páromnak, hogy egyik ismerősének van egy Yamaha DT 50-ese, megkérdezi nem adná-e el. Á mondom úgyse fogja, nincs olyan szerencsém…

Felhívta a párom, és azt mondta a srác, akár azonnal el is vihetjük. Még ráadásul helybéli volt, elmentünk és megnéztük. Azonnal beleszerettem. Igaz kicsit öreg a csajszi, és vannak rajta esztétikai hibák, de felújított blokkja volt.

benkovics gyongyi 2El is hoztuk pontosan Február ötödikén. Szép kis fagyos-jeges nap volt, de ez sem számított, felpattantam rá és már húztam is a gázt neki. Azóta kapott egy új gázbovdent és egy “sweet cat” nevezetű cicás matrica díszíti. Terepen még nem nagyon mertem kipróbálni, mit is tud igazán, de ami késik nem múlik.

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük