EseményekHírekMotorkiállítás

Bemutatja a motormárkákat a Budapest Motor Fesztivál

budapest motor fesztival 2018 5Szinte minden jelentős márka megnézhető és kipróbálható lesz a szezonnyitó motorkiállításon, annak ellenére, hogy a nagy motor importőr cégek egy része idén nem vesz részt a február 23–25. közötti rendezvényen, a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

 

A Magyar Gépjárműgyártók Egyesületének (MGE) motoros tagozata a közelmúltban olyan állásfoglalást tett közzé, amelyből kiderült: az általuk képviselt márkák importőrei idén nem állítanak ki a Budapest Motor Fesztiválon. Rafay János a Hungexpo B2C üzletág igazgatója, egyben a kiállítás igazgatója egy szakmai háttérbeszélgetésen újságíróknak elmondta: mivel a legnagyobb ilyen jellegű, hazai rendezésű seregszemléről van szó, a Hungexpo fontosnak tartotta, hogy az utolsó pillanatig tárgyaljon a legjelentősebb partnereivel.

Ennek eredményeképpen mára világossá vált, hogy az Aprilia, Harley-Davidson, Kawasaki, Moto Guzzi, MV Augusta, Piaggio, Suzuki és Vespa szériamodelljei biztosan megjelennek a kiállításon, motorkereskedők közreműködésével, mintegy 900 négyzetméteren. Emellé a tárgyalások függvényében csatlakozhat a Honda, Triumph és Yamaha, további 4-500 négyzetméterrel.

Rafay János szerint bizonyos szempontból érthető az importőrök állásfoglalása: a jelenlegi magyarországi piaci helyzet nem a legkedvezőbb. Miközben a motorozás egyre inkább a 40 éven felüliek időtöltése vagy közlekedési eszköze, a 90-es évek fellendüléséhez képest drasztikusan csökkennek a motor eladások. Ezzel együtt továbbra is nagy az érdeklődés a Budapest Motor Fesztivál iránt. Ezt jelzi, hogy a tavalyi kiállításon, amelyet a Budapest Boat Show-val egy időben rendeztek, több mint 30 ezer látogató vett részt.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

budapest motor fesztival 2018 1

A számok arra engednek következtetni, hogy Magyarországon mégiscsak van érdeklődés a téma iránt, illetve van potenciális vásárlóerő a piacon. Ennek a vásárló tömegnek a megtartása és növelése érdekében a Hungexpo párbeszédet indít a szakma és a motoros média képviselőivel. A cél, hogy közösen találják meg azokat az eszközöket, amelyekkel ezek a tendenciák megállíthatók és visszafordíthatók. Ezért már az idei kiállításon is lesznek zárt szakmai kerekasztal-beszélgetések ebben a témában.

budapest motor fesztival 2018 2

Természetesen az importőrökkel történő megállapodás is kiemelt fontosságú a Hungexpo számára, így a 2019-es rendezvény kapcsán az általuk felvetett problémákra egy átfogó megoldási csomaggal készülnek, mely alkalmas lehet arra, hogy mindkét oldalról elkezdődjön a közeledés a közös állásponthoz. „A célunk továbbra is az, hogy fenntartva a folyamatos véleménycserét a szakma képviselőivel, az ország legnagyobb ilyen típusú rendezvényét kínáljuk évről-évre” – tette hozzá az igazgató.

budapest motor fesztival 2018 3

A Budapest Motor Fesztiválra a piac további szereplői – a felszerelésekkel, ruházatokkal, kiegészítőkkel, alkatrészekkel foglalkozó cégek – már mind bejelentkeztek, sőt a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a színvonal növelésére is, hogy ellensúlyozzák az importőrök jelenlétének hiányát. 2018-ban újra számos programmal és kísérő eseménnyel várja a látogatókat a kiállítás, látványos bemutatók, és interaktív motoros érdekességek kerülnek megrendezésre a C pavilonban, ahol több kategóriában zajlanak motoros versenyek, de itt kerül sor a Stunt Riderek és a freestyle motocrossosok bemutatójára is.

budapest motor fesztival 2018 4

A Veterán Motor Kiállításon 3000 négyzetméteren több mint 300 veterán modellt mutatnak be a gyűjtők. A kiállítás fókuszába az idén 50 éves Pannónia P20 kerül, az érdeklődő közönséget pedig szakmai előadások, és motorversenyzők beszélgetései is várják. Az Épített Motorok és Autók Találkozóján (EMAT) a hazai művészek mutatják be az általuk teljesen egyedire szabott motorkerékpárokat, tehát itt mutatkozik be a hazai motorépítés krémje is. Újra lehetőség nyílik továbbá különböző motorok tesztvezetésére és külön kiépített pályán quadozásra is.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük