Az utolsó társ – Edina motorozni tanul
Elérkezett az idő, amikor utolsó próbaútjaimat jártam Szentendre utcáin. Mégpedig, egy kedves hölgyet kapva magam mellé.
Rögtön összebarátkoztunk, hiszen a már feltalált ragasztós módszerrel beloptam magam mindenki szívébe, amikor önként felajánlottam a leukosilket, ami mindig a zsebemben volt az oktatás előtt.
Ennyi idő után azt hinné az ember, hogy bekötött szemmel is tudja az útvonalakat, de engem más fából faragtak. Még mindig képes voltam a megszokott utcáktól eltérve lekanyarodni valahol… Hiába, a tájékozódási képességem nincs a topon.
Újdonsült bajtársnőmmel előszeretettel róttuk az utakat, majd egyszer csak azt hallottuk a fülünkben, hogy a bevásárlóközpont parkolójába kanyarodjunk le, és álljunk meg szabályosan.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Ó, gondoltam, mi sem egyszerűbb ennél, és legalább kicsit levehetem a sisakot is, ebben a döglesztő hőségben. Amikor megláttam a parkolót, annak gyönyörű lejtős, íves domborulataival, kicsit meghűlt bennem a vér, hogy fogok leparkolni, hiszen mindenfelé csak gurulni lehet…
Lesz, ami lesz, gyerünk! Kitettem a jobbra indexet, lassítottam, visszavettem kettes sebességből egyesbe, és szépen tettem egy kis ívet, majd megálltam. Lábtartó le, motor leállít, és huh, kifújtam a levegőt. Sikerült megállni…
Leszálltam a motorról, levettem a sisakot, félrehúztam a cipzárt a kabátomon, hadd jusson egy kis levegő a nyakamhoz, majd oktatónk is megérkezett a kocsival. Egy kis taktikai megbeszélés után újra „lóra” kellett pattannunk.
Néztem a lejtőt, tőlem balra, hogy fogok én itt elindulni, kanyarogni… Nem volt mit tenni, egyedül kell ezt megtanulni, nem segíthet senki.
Cipzár, sisak fel, motor beindít és go… Valahogyan csak sikerült nem elesnem a vassal, és éppen kellően megdönteni ahhoz, hogy be tudjam venni a kis ívű kanyart, majd közelíteni a kereszteződéshez.
Utólag jó visszagondolni az ilyen, számomra meleg helyzetekre, és tudni, hogy sikerült megoldanom. Rátértünk újra a főútra, tettünk még pár próbakört, és indultunk vissza a motoros iskolához.
Azt vettem észre, hogy amikor valami izgalmasabb dolog történik az órán, sokkal gyorsabban szalad az idő, mint egyébként. Elbúcsúztunk egymástól, ki-ki, indult a maga dolgára, és vártuk a következő alkalmat.
