fbpx

Az Isle of Man TT – a motorverseny amit Rossi túl veszélyesnek tart

Michael Dunlop BMW-je két időmérő között várakozik Kik az idei esélyesek?

Bevallom nagy kedvencem Michael Dunlop hozza a formáját. Az utolsó pillanatban megkapott BMW-vel csodát müveltek, és eszméletlen tempót diktál a ma már tizenhétszeres nyertes Michael, akinek a vérében van a versenyzés, hisz édesapja, és annak testvére is többszörös TT gyöztes volt.

Joey, aki a nagybátya volt, a mai napig a legeredményesebb versenyző, senkinek nem sikerült annyiszor nyernie mint neki. Habár John McGuinnes igazán közel áll a rekord megdöntéséhez. Az angol származású, mára veteránnak számitó John egy tavalyi sérülés miatt idén nem tudott nyeregbe szállni… sajnos. Eddig huszonháromszor nyert a TT-n, bizunk benne, hogy jövöre már újra nyeregben lesz az amugy 46 éves úriember, aki fiatalokat megszégyenitő tempót diktál. Már csak 3 trófea választja el Joey rekordjától.

Emlékeztek a londoni motorshown lefotózott ezüst csodára? Nos, a Norton nem bizta a véletlenre, versenyzőjük Josh Brookes egyberészes bör ruhája is ezüstös, olyan hatást kelt a pályán mint egy elő szobor. Mindezek mellett új arcok és feltörekvő fiatalok is vannak, habár sajnos a tendencia az, hogy mindenki BSB vagy Moto GP sztár akar lenni, hiszen ebben több a pénz, több a szponzor. A TT sokkal veszélyesebb, mégis sokkal kevesebb benne a “pénz”. Az igazi kihivás azonban a TT. Pár éve Rossi is ellátogatott a szigetre, és tett egy tisztelet kört, de saját bevallása szerint ez a verseny túl veszélyes. Még neki is…

A kompon, megkötözve :)

Halálos balesetek

Előírás a versenyzőknek a dögcédula és a végrendelet megírása a verseny előtt. Ez nem a Moto GP, ahol max kiszaladnak a pályáról a fűre, vagy esetleg a homokra, itt elég egy apró hiba, egy pillanat, amig nem fókuszálnak és megvan a baj.

Idén már az időmérő héten történt egy halálos baleset, egy versenyző meghalt, amikor egy fának rohant, valamint egy skót származú versenyző is meghalt a következő vasárnap. Eddig a verseny törtenete során 257 versenyző vesztette életét.

Sajnos évről-évre vannak olyan látogatók, akik maguk is úgy gondolják, hogy tudnak hasonló vagy még jobb időt futni, mint a versenyzők, és sok olyan halálos baleset történik a szigeten, ami nem a versenyzőket, hanem a látogatókat érinti. Csak az idén eddig 3 ember halt meg így.

A sziget vezetése már a kompon kihelyezett információkkal lát el mindenkit, és föleg azoknak, akik egyedül mennek, külön ajánlottak egy kis zöld matricát tenni a sisakra, valamint a sisakba rejtett kis cédulát a szeretteink elérhetőségével. Ezt mindenkinek ajánlják. Hasonlóképp felhivják a figyelmet a bal oldali közlekedésre is.

Peel, parti setány

Akkor mégis miért?

Nehéz szavakba önteni. Az ember nem csak arra teremtetett, hogy 9-5-ig dolgozzon és ismételje a jól bevállt életrecepteket. Az ember folyton tágítja a határait, és próbálja elérni azokat a dolgokat, amikről mindenki azt mondta, hogy lehetetlen. Ezek a férfiak és nők kihivják a sorsot, szembe nevetik, és annyit mondanak: kapj el ha tudsz, én csak motorozni akarok.

A idei TT-ről friss információt, eredményeket a TT hivatalos oldalán találsz. 

Lepd meg a szerelmed egy páros motoros karkötővel Valentin napra!

dawn_in_london

dawn_in_london

Kövesd Hajnit a közösségi oldalakon! Megtalálod őt hanna_in_wonderland néven.

0 0 votes
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x