EseményekMotorverseny

Az Isle of Man TT – a motorverseny amit Rossi túl veszélyesnek tart

isle of man tt hajni 2018Reggel 3 óra van. Nem tudok aludni, mert délután 2-kor már a kikötőben kell lennem, fent északon. Indulok a TT-re, Londonból.

Ahogy beérek Heysham kikötőjébe és sorban álluk a több száz motorossal, hogy felkeveredjünk a kompra a motorral, azon agyalok, hogyan is irjam ezt le nektek. Mi az oka ennek az őrületnek, ami rendkivuli embertömegeket mozgat meg minden évben? Mint egy hit, egy vallás, megszállottság…

Azt mondom hivjuk zarándoklatnak. Mindannyian ismerünk hires vallási zarándokhelyeket, Vatikán, Mekka, vagy Guadalupei Szűzanya, stb. Hát nekünk motorosoknak ez a hely egy kicsi sziget Nagy-Brittania es Észak-írország között, a neve: Isle of Man.

Minden évben ezrével indulnak útnak a benzinfejek Ausztráliától Amerikán és Európán át a távol keletig, hogy részesei legyenek ennek a két hetes őrületnek, amit “Tourist Trophy-nak“, röviden TT-nek hivnak. Idén május 26 és június 8 között rendezték meg.

Mi is az az Isle of Man TT?

Isle of man, Douglas, parti sétány

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az Isle of Man (IOM) egy kis sziget, lakosa: 90000 fő. Külön ország, nem része a Brit nemzetközösségnek. Az ír tenger közepén egy oázis, káprázatos zöld sziget, ahol a tengerparti aktivitások mellett a hegyek szerelmesei is találnak számukra látnivalót.

Mégis miért vándorol ide éves szinten átlag 40000 ember május végén, és mitől bolydul fel ez az egyébként nyugodt, csendes, zöld rétekkel es erdőkkel teli kis sziget? A választ egy több mint 100 éve megrendezésre kerülő motorverseny adja.

Kedvenc. Abszolút kedvenc. Like a boss. A bácsi farmja a versenyút mellett van, a traktorra szerelt védő kosárból nézi az időmérést

Az első versenyt 1907-ben rendezték, többet között azzal a szándékkal, hogy a fiatal férfiak saját maguk által épitett motorokon mutathassák meg, mit tudnak sebességhatárok nélkül. Nyilván az idők folyamán változott a verseny, de a felállás a régi: fiatal (zömében) férfiak – itt jegyzem meg, van egy hires hölgy, Maria Costello, aki több TT-t csinált már végig – nekivágnak életük legnagyobb kihivásának, amikor egy mások által zuggarázsokban készült motorral elindulnak és halálos iramot és tempot diktálnak.

A verseny két hétig tart. Az első hét a gyakorlás, időmérés. Ez azért fontos, mert a versenyzők itt próbalhatják ki a motor határait, a beállitásokat, két időmérés között pedig motorokat bügykölnek. Nekem az első hétre sikerült jegyet szereznem.

Lapozz a folytatáshoz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

dawn_in_london

Kövesd Hajnit a közösségi oldalakon! Megtalálod őt hanna_in_wonderland néven.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük