fbpx

Adrenalin, öröm, igyekezet – Karádi Vivien ezért versenyez

karadi vivien motorversenyzo7Karádi Vivien nem régóta versenyez a Kakucs Ringen, illetve Kunmadarason, de a lelkesedése, a kitartása arról mesél, hogy „hobbi-versenyzőből” nagy dolgokra lehet még képes, s valóra válthatja az álmait. Ismerd meg a történetét!

Vivien motoros családban nőtt fel, édesapja versenymotorokat épített, s a bátyjai szintúgy hódoltak a motorozás örömeinek. Innen, mondhatni egyenes út vezetett a versenypályára.

– Körülbelül öt éves korom óta vagyok kapcsolatban a motorokkal – az egész egy Aprilia RX 50 minivel kezdődött – mondja a versenyző.

– A jogosítványomat két éve sikerült megszereznem, a párom és a bátyám kitartó segítségével. Igaz, az első utunk során két motoros rendőr le is intett, és meg is fogott minket (a páromat). De nem emiatt hanyagolom a forgalomban való részvételt. Az utcai motorozás megkívánja a KRESZ betartását és a biztonságos közlekedést, de a jóval határainkon belüli motorozás, sajnos nálam azt eredményezi, hogy a korlátaim az utcai motorozási képességem és stílusom jegyei lesznek, ezáltal nagyban megnehezítik a fejlődést, és több órát vesz igénybe a gátlások újbóli levetkőzése, amikor újra pályára/gumicsíkra gurulok fel.

karadi vivien motorversenyzo10

Milyen indíttatásból kezdtél el motorozni?

– Édesapám hobbiként korábban versenymotor-építőként tevékenykedett és segédkezett csapatoknak, valamint az egész családomat áthatja a versenyzés szelleme. Így nem volt kérdés, hogy a ló és motor legyen a kedvenc.

karadi vivien motorversenyzo10

Milyen motorjaid voltak, illetve van jelenleg?

– Mindig is a bátyáim motorjain húztam a gázt (amikor épp nem figyeltek) – Romet, Simson S51, majd egy ETZ125 adta meg az alapokat. Jelenleg egy 2016-os KTM RC 390-et hajtok, de volt alkalmam próbálgatni többek között SXV550-et, 600RR-t és párom 1000-es Gixxerét. Sajnos a lóerők kezdenek megfertőzni, de tudom, hogy addig nem válthatok, amíg ki nem tudom motorozni a kis RC-t, és meg nem ismerem a futóművének, a fékjének határait, mert vadászni a kanyart mindenki tudja, de lelőni annál kevesebben.

 

Lapozz a folytatásért!

CsamShop motoros pólók 2023 május

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x