MotorokMotoros jogosítványMotorozás

A Yamaha motoros tanfolyamot szervezett a női alkalmazottaknak

Motoros oktatás női alkalmazottaknak a YamahánálA japán Yamaha Motor központjában egy vállalati parkoló volt a színhelye azoknak a motorkerékpáros leckéknek amelyeket kifejezetten női alkalmazottak számára tartottak.

A kezdeményezés ötlete onnan jött, hogy a cég vezetői azt szeretnék, ha a munkatársak saját maguk is megtapasztalnák a motorkerékpározást, mint szórakozást. Ez a tanfolyam nemcsak elmélyíti a Yamaha termékek megértését hanem felkelti az irántuk való érdeklődésüket is. Így később lehetővé teszi számukra, hogy jobban megértsék az ügyfeleket.

Ezek a leckék sok olyan nőt vonzottak, akik először próbálták a motorozást. Az oktatáshoz a Yamaha Riding Academy (YRA) programjának know-how-ját alkalmazták, amely a világ minden táján népszerűsíti a biztonságos motorozást. A rendezvény nem várt eredménnyel zárult, ugyanis a résztvevő női munkatársak mindegyike úgy határozott, hogy ezek után motoros jogosítványt szerez.

Az ügyfelek jobb megértése

A lecke előtt a résztvevők mindössze 46%-a jelezte, hogy motoros jogosítványra vágyik, de a lecke utáni kérdőívből ez a szám 100%-ra változott.

A Yamaha Motor vállalat tavaly novemberben szervezte meg először a Bike Lessons for Women Yamaha Employees rendezvényt, amelyen részt vehettek a japán Yamaha Motor csoport vállalataiban dolgozó női alkalmazottak.

„Először tapasztaltam meg igazán az alattam lévő motor hangját és rezgését” – mesélte az egyik résztvevő. „Egy autóval ellentétben itt egyértelműen úgy éreztem, hogy fizikailag is én irányítom a gépet. A menetszél érzése pedig még közvetlenebbé tette a kapcsolatot a környezetemmel. Azt hiszem, teljes testemben átélhettem azt az örömöt, amelyet vásárlóink ​​termékeinkkel éreznek. ”

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Harumi Ota volt a felelős az esemény tervezéséért és lebonyolításáért.

Motoros oktatás női alkalmazottaknak a YamahánálOta-san lelkes enduro versenyző, és részt vesz a japán enduro bajnokságban. A 2020-as szezont a 3. helyen zárta a női kategóriában, és célja, hogy egyszer bekerüljön az Enduro Világbajnokságba. Mivel magánéletében teljes mértékben élvezi a motorozást, vágya, hogy másoknak is segítsen felfedezni ugyanazt az örömöt, amit ő átél hobbija közben.

„Mivel motorkerékpárokat gyártó cég vagyunk, természetesen sok nő dolgozik nálunk, akik már rendelkeznek motoros jogosítvánnyal. De fiatalabb munkatársainkkal beszélgetve gyakran hallottam, hogy nincs kivel motorozniuk, vagy hogy kevés okuk van kimenni motorozni. ”- mondja Ota. „Okot vagy lehetőséget akartam nekik adni a motorozáshoz, és ez vezetett ehhez az eseményhez.

 

Nincs még vége, lapozz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük