A Sirok Drink Team kalandjai a Hungarian BikeWeeken
Szerdán lesétáltunk párommal körülnézni. Kellemes meglepetéssel nyugtáztuk, hogy irdatlan mennyiségű és toi toi-tól szokatlan tisztaságú mobil wc-t állítottak fel a belső kapu mellett, felkészülve a nagy látogatói létszámra. Volt mobil zuhanyzó is – természetesen szigorúan hideg vízzel vagy csak én érkeztem rosszkor mindig -, valamint két párakapu is, a felhevült motorosokat lehűtendő. Ekkor még nem volt nyitva minden büfé, de látható volt, hogy elég széles kínálatból lehet majd válogatni. Ki is próbáltuk a jégkása csapolást, a tűző napon kódorogva igazán jól esett a hideg ital.
Egyedül István barátom kifogásolta, hogy nincs vega büfé, így felment a táborhelyünkre, hogy szalonnát süssön (mentségére szóljon, ezt nála siroki hagyományőrző tevékenység annak emlékére, mikor is megismerkedtünk Dodóékkal, akiknek lelkes invitálására nem akarta anno visszautasítani a felkínált sült szalonnát). A szervezők viszont szemfülesek voltak és egyikük felsétált szólni, hogy országos tűzgyújtási tilalom van. Erről mi sajnos nem tudtunk, viszont a tűz szerencsére addigra már csak parázslott, így nem maradt sok teendő az oltás körül.
Délután lementünk párommal Bike Week-es pólót venni, de elsőre csak neki sikerült találni a méretében. A pólós hölgy nagyon kedves volt, megkérdezte, hogy milyen méretben kérek és mondta, hogy másnap délelőttre megcsinálják. Próbáltuk kisilabizálni a rajtam levőből – amit szintén tőlük vettem a 3 évvel ezelőtti találkozón -, hogy mekkora méret kell, de annyit hordtam már szegényt, hogy lekopott a címke (de nem a póló!). Én úgy emlékeztem, hogy legnagyobb gyerekméret és másnap visszatérve nem is csalódtam.
Később újabb barátok érkeztek – Viktor Ildivel és Opi Katával -, akikkel persze ismételten fel kellett keresni a sörsátort. Addig ültünk ott, hogy ránk esteledett lassan és a kis színpadon megkezdődtek a koncertek. Első este a Roncs Rt. és a Jameson’s Pub szórakoztatta az egybegyűlteket, de amit mi igazán vártunk, az a karaoke volt. Szerencsére előtte megérkezett még Patrik és Panka is, így ők is részt vehettek a mókában. Kedves nem bírta kivárni, így lemaradt róla sajnos, mikor barátaim hajnali kettő felé felmásztak a színpadra és nem szépen, de annál lelkesebben előadtak pár számot. Kisebb tömeg kezdett fent kialakulni, mert mindenki jobbára felfelé mászott, lefelé viszont nem nagyon igyekeztek az önkéntes megasztárok. Én közben könnyezve röhögve próbáltam minél több képet készíteni és már sajnálom, hogy nem csináltam videót legalább egy szám erejéig…
A második átdorbézolt éjszaka után már kissé kialvatlanul, de annál lelkesebben vártam a csütörtök esti Beatrice-t. A délelőtt javarészt kómázással telt, meg ismételt büfélátogatással, ahol is a választás végül is a lángosra esett. A kiszolgálás nagyon kedves volt, jót beszélgettünk a büfés fiatalemberrel, aki külön kérésre nekem sajtos-tejfölös helyett sajtos-ketchupos lángost készíttetett. Akkora lángost kaptam, hogy csak felét bírtam megenni, így párom megint csak jól járt velem.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Délután természetesen újabb barátok érkeztek – milyen meglepő, nem? -, úgyhogy lassan kezdtem aggódni, hogy nem fogunk elférni a foglalt táborhelyünkön. Szerencsére a sörsátorban még elfértünk, így ott vártuk meg az esti Ricsét, amire teljes létszámmal átvonult a csapat a színpad elé. A koncert természetesen jó volt mint mindig, Ferót én nem tudom nem szeretni, úgyhogy bocs az elfogultságomért! Lelkesen táncikáltam és énekeltem egész végig – ha nem is szépen, de annál hangosabban. Fel is hívtam magamra egy kopasz fiatalember figyelmét, aki udvariasan lekért a páromtól, majd úgy megpörgetett, hogy csaknem menetet vágtam a hegyoldalba. Párom, miután kiröhögte magát volt oly kedves és lekért tőle, ezúton is köszönet neki!
Ricse után a társaság visszavonult a sörsátorba, ahol a koncert közben történt folyadékveszteséget igyekeztünk pótolni. Ez annyira jól sikerült, hogy egyik barátom jóvoltából a nadrágomra is jutott egy korsónyi, úgyhogy felbattyogtam a táborunkba átöltözni. Felérve nem találtam a fényképezőgépem, ezért végigkutyagoltuk párommal még egyszer a távot oda-vissza, mire kedvesnek beugrott, hogy ő bizony a motoros csizmája szárába dugta a gépet… ennyi gyaloglás elég is volt nekem aznapra és mivel a hátralévő koncertek nem annyira érdekeltek, inkább fent maradtam a táborban.
Péntek reggel kissé szomorúan kezdtem a csomagolást, de sajnos mennünk kellett egyéb kötelezettség miatt. Még láttam lefelé menet, ahogy az első hegymászók elindulnak a Hill Climb-en. Elköltöttünk még egy finom búcsúebédet a bejárat melletti sátorban és készítettem még pár fotót. Fájó szívvel búcsúztunk az ott levő barátoktól, akiktől pedig nem sikerült személyesen, azoknak ezúton kívánok széles utat!
Hazafelé már gyorsabb volt az út, csak párom gépe kezdett el vacakolni, de hát egy 1980-as gépnél erre sajnos számítani lehet. De aki a veteránok szerelmese – legyen az autó, motor (na meg én is itt vagyok) -, azt ennyi kellemetlenség nem állíthatja meg. Szerencsére azért sikerült hazaérni nagyobb probléma nélkül, úgyhogy most lelkesen várom/várjuk a következő találkozót! És persze várjuk kedves barátaimtól az elmulasztott hétvégét dokumentáló fotókat!!!
