fbpx

A Királyok Királya 2020 győztesének kihirdetése

King of Kings Apex Predator

12 ország 18 Harley-Davidson kereskedésének alkotásai, a korábbi évek győztesei harcoltak hősies küzdelemben a Királyok Királya koronáért idén, de közülük csak egy nyerhette el a fődíjat. A győztes a mexikói Harley-Davidson Querétaro és lenyűgöző „Apex Predator” motorkerékpárja lett.

Nem volt magyar résztvevője a Királyok Királya csatának, mivel a koronavírus járványnak köszönhetően valójában csak egy online verseny zajlott idén a korábbi nyertesek között. 2016-ban a Sapka művek által épített “Magányos Vadász” nevű motor pedig “csak” második helyezett lett.

A Battle of the Kings a Harley-Davidson által szervezett rangos megmérettetés minden évben. Az alapját az adja, hogy azok a márkakereskedések, amelyek részt kívánnak venni a versenyben, kapnak egy alap motorkerékpárt. Mindegyik kereskedés ugyan olyat, amiből azután építkezhetnek.

A verseny pikantériáját is épp ez adja, hogy az egyforma alapgépből igazi különlegességek készülnek az alkotók kezei között.

Az idei győztes egy Sportster XR1200 alapra épült és az Apex Predator nevet kapta, nagyjából 50 000 szavazat érkezett erre a motorra. Tervezését a következő szlogen ismételgetésével kezdték az alkotói: „Kihívás nélküli támadásra született. A rivális nélküli életre született“.

King of Kings Apex Predator

A csapat folyamatosan arra összpontosított, hogy a Királyok királya versenyen agresszív és friss kinézettel induljon. A motor tisztán képviseli a Harley-Davidson Querétaro márka technikai jellemzőt, mint például az ülés alatt elhelyezkedő, kézzel készített 2-1-2 kipufogóegységet, amelyet a kézzel beépített kipufogócső egészít ki, otthont adva a felfelé ívelő kipufogódobnak. Ennek eredménye a lengő féktárcsa rotorjaitól az első nagy Showa dugattyúvilláig húzódó áramvonal.

Még több kép a galériában

A tiszta, szennyezetlen homlokzaton a Harley-Davidson Breakout LED Daymaker fényszóróját használták. A motorkerékpár kialakítását a TFT síkképernyős panel teszi teljessé, ami semmit nem vesz el a formatervezéstől. A építmény egyedi kéz- és lábpedálokkal is büszkélkedhet. Az egész művet egy kézzel készített Alcantara ülés egészíti ki. A predátoros megjelenést egy egyedi készítésű, a karosszériába olvadó dupla légszűrőház hangsúlyozza.

King of Kings GrypsA döntő második helyezettje a görögországi Harley-Davidson Athén Roadster alapú gyönyörű Gryps motorja lett.

A harmadik helyezést az Egyesült Királyságban székelő Sykes Harley-Davidson kapta meg ‘Choo Choo’ nevű motorjával.

Különleges dicséretet kapott a Harley-Davidson Thunderbike, amelynek Brad Richards, a Harley-Davidson motorgyár stílusért és dizájnért felelős alelnöke a H-D legstílusosabb csapat díját adományozta.

Szívből köszönjük minden versenyzőnek, hogy az idei versenyt igazán hősiessé tette.

Forrás

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x