A kettes rutinfeladat: Gyors manőverezés
A múltkori félelmeim után kicsit tartottam a következő órától, de folyamatosan mondogattam magamban, hogy kemény csaj vagyok…
Meg is lett az eredménye! Ahogyan felültem a motorra, húztam is a gázt, és simán megcsináltam az egyes feladatot. Többszöri kör után már úgy éreztem, hogy elmúlt a kanyarfóbiám. Ismét biztonságban éreztem magam a motoron, mert tudtam, hogy én irányítom, és nem ő engem.
Lajos is látta, hogy visszatért az önbizalmam a kis kilengésem után, ezért – de még mindig óvatosan –, megkérdezte, hogy megpróbálkozok-e a második feladattal. Vágjunk bele!
Ez a manőver úgy néz ki, hogy elindulunk, persze az indexelés után, majd felgyorsítunk, hogy kettes fokozatba tudjunk kapcsolni, és elkezdjük kerülgetni a bójákat. A pálya végén, amikor megfordulunk, nem indulhatunk még vissza, hanem végre kell hajtanunk azt a bizonyos „félelmetes nyolcast”. Kétszer megcsináljuk a nyolcast, majd csak azután indulhatunk vissza, ismét kerülgetve a bójákat kettes fokozatban. Majd a feladatot úgy fejezzük be, hogy megállunk a kijelölt, négy bójával körberakott helyen, üresbe tesszük a vasat, és az indulás helyére toljuk.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Ennek a feladatnak a nyolcas a buktatója. Miután kettesben kerülgetve a bójákat, az utolsóhoz érünk, vissza kell váltanunk egyes fokozatba, hogy meg tudjuk csinálni a nyolcast. Ja, és persze szép köröknek kell ám lenniük! A sárga négyzettel jelölt, a nyolcas közepének számító helyet érinteni kell a motorral. Minél nagyobb ívben kell kanyarogni, hogy végre tudjuk hajtani a „megbízást”.
Nagyon élveztem a bóják kerülgetését, de a nyolcas… A legtöbb embernél ez a mumus. Néha le kellett tennem a lábam, mert másképp nem tudtam volna megfordulni. Na, de, elkeseredésre semmi ok, hiszen gyakorlat teszi a mestert!
Az óra végére már egészen jól ment a második feladat. Lajos még megbonyolította azzal, hogy egymás után végezzem el az elsőt és a másodikat. Rögtön megértettem, miért! Amikor egymás után csinálja az ember, akkor megkavarodik kicsit, mert ugyebár megszokta a különböző útvonalakat. Na, itt ismét tévesztettem, mert például elkezdtem az egyest, és a pálya végén visszakanyarodva a kettest akartam folytatni.
Nagyon ott kell lenni agyban, mert apróságokon bukhatunk el! A nap végén megkaptam a jutalmamat: kipróbáltam a nagyobbik motort, az 500-as Kawasakit. Tartottam tőle, hogy majd ezzel végképp lefulladok, és nem tudok megfordulni. Egyelőre a pályán és a parkolón keresztül motorozgattam a vassal. A legnagyobb meglepetésemre, nem fulladtam le, és el tudtam kanyarodni! Sőt, úgy éreztem, mintha nem lenne alattam a motor – nem volt súlya. Olyan könnyen ment, hogy hihetetlen, a nyomaték miatt.
Két kört mentem, majd hirtelen kész, megállt a gép. Megijedtem, hogy már megint mit csináltam?! Kifogyott a benzin… Megnyugodtam, hogy nem én voltam a hibás.
Amíg ezt a vasat bűvöltem, Totya kipróbálta a 125-ös Hondát. Lefulladt vele, és rázta, mint az állat. Ez is nyugtatólag hatott rám, mert mondta Totya, hogy nehezebb a kis motorral, mint a nagyobbikkal. Nem is érti, hogy bírtam eddig ezzel! Én sem. Na, de most már nem akarok felülni rá többé! Maradok a nagynál!
