A hosszabb úton – Long Way Round

Túrának hosszú, pihenésnek fárasztó, nyaralásnak munka…, de könyvnek könyv.

Valamikor 2004. tavaszán hallottam róla, hogy a két Londonban élő színész világ-körüli túrára készül. Valójában nem is személyük keltette fel a figyelmem (egyetlen egy Csillagok Háborúja epizódot sem láttam úgyhogy az Obi Wan Kenobi név semmit nem mondott), hanem az, hogy a tervek szerint keresztülmennek Mongólián is, ráadásul motorral.

Akkoriban már javában tartott nálam a mongol-láz. Egy huszonöt évvel ezelőtti kétéves kiküldetés miatt Mongólia mindig képben volt nálunk, de egy ideje felerősödtek az országgal kapcsolatos jelek. Friss ismerőseink „elkezdtek” kijárni felkutatni őseink, a hunok és/vagy szkíták nyomát, de előkerültek könyvek, egy régi szerencsehozó gyűrű (amit azóta ismét hordok), aztán az unokatestvérem a Mongol utcában vett lakást. Na akkor azt mondtam, hogy ez már tényleg nem lehet véletlen. Valamit akarnak tőlem. Így aztán a februári Cagan Saron (Fehér hónap – Holdújév) kerítettem egy mongol nyelvtanárt.

Még ez előtt, valamikor 2004. telén egy Írországban tanuló íjászlány írt egy e-mailt, hogy kint éppen megy egy sorozat a TV-ben, amiben két színész Mongóliában motorozik. Szerencsére pont fel tudta nekem venni azt a két részt, amelyikben átszenvedik magukat az országon, és amikor később megjelent a túráról írott könyv angolul, azt is azonnal elküldte.

A hatrészes sorozat két része alapján nagyon sajnáltam, hogy nem láttam a többit. Habár a nagyjából két hét történetét alaposan megvágták, hogy beleférjen a reklámokkal bőven felszabdalt két, félórás epizódba, azért mutat valamit az országból is. Például, hogy nem nagyon vannak utak, és még terepmotorral is meg kellett szenvedniük McGregoréknak, hogy eljussanak Ulánbátorig. És azt is, hogy az ott élő emberek, elsősorban a nomádok mennyire függnek az időjárás szeszélyétől, de a kommunizmus áldásos hatása, és a fokozatos elamerikanizálódás ellenére a mongol emberek őrzik hagyományaikat és a vallásukat.

Kevesebb, mint egy hét alatt kiolvastam

Az olvasással nem haladtam túl jól. Egy év alatt a második fejezet közepéig jutottam az angol verzióval – hiába, régen volt már az a nyelvvizsga. A magyar kiadást viszont kevesebb, mint egy hét alatt kiolvastam.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. Egyetértek a Adatvédelmi irányelvekkel Feliratkozás

A két könyv – az angol és a magyar – külsőre sem teljesen egyforma. Az angol vastagabb, de valamivel kisebb, a védőborítás alatt egyszínű fekete, míg a magyarra rá van nyomva a védőborítás fotója. A magyar könyv kisebb betűvel és sűrűbben van írva, és mindössze 253 oldal az angol változat 312 oldalával szemben. A magyarnak 3880 Ft, míg az eredetinek 18,99 angol font az ajánlott kiskereskedelmi ára, ami a jelenlegi árfolyamon számolva, valamivel több, mint 7000 Ft.

Az olvasás során az érzelmeim mindvégig vegyesek voltak. A miatt például, hogy a magyar könyv szemmel láthatóan is ennyivel vékonyabb, végig azt kutattam, hogy mi lehet az, amivel kevesebbet kaptam. Később fel is fedeztem egy mondatot, ami kimaradt (mégpedig azt, hogy otthon kullancscsípés ellen védőoltást kaptak), és körülbelül a könyv felénél lettem figyelmes arra, hogy a magyar változatból kihagyták a fotókat.

Egész addig nem hiányoztak a képek, hiszen a filmben már láttam a motorokat, ismertem a szereplőket, de azért egy túraleírás úgy teljes, ha némi ízelítőt kapok abból, amit az utazók láttak. Ezzel kapcsolatos paradoxon, hogy a könyv végén, a köszönetnyilvánításban az utolsó mondat: „A könyvben látható felvételek Pentax fényképezőgépekkel készültek.”

A könyv úgy épül fel, hogy minden eseményt vagy Charley vagy Ewan mesél el. Az hamar kiderült számomra, hogy nincsenek megáldva írói vénával. A történteket tőmondatokban, és legtöbbször naplószerűen írják le. Persze az is lehet, hogy ez a fordító hibája. Még az is felmerült bennem, hogy a könyv a dokumentumfilm alapján íródott, hiszen a mongóliai szakaszról többet megtudtam a filmből, mint abból, amit leírtak.

A történet azzal kezdődik, hogy Ewan Mcgregor majd Charley Boorman is elmeséli, hogy kezdtek motorozni. Ezzel megy el a tizenkettőből két fejezet – ekkor megint előjött belőlem a rosszindulat: magyarázzák a bizonyítványukat. Ezután még egy, nagyjából a 46. oldalig a felkészülést ecseteli. Valamint azt, ahogy a felkészülés alatt a kétszemélyesre kitalált spontán világ körüli túra egy szponzorokkal alátámasztott, két stábkocsival és egy motorizált operatőrrel megerősített forgatás, vagyis üzleti vállalkozás lett saját irodával.

Az egyetlen szerencséje McGregornak, hogy elég hamar belátta, és le is írta, hogy ezzel a lépéssel teljesen elrontotta az álmát. Éppen azt, ami elől menekülni akart, vagyis az idegtépő forgatásokat önszántából vállalta be talán a költségcsökkentés miatt – na nem mintha saját zsebből problémát jelentett volna finanszíroznia az utat.

Három hónap folyamatos munka

Így aztán a három hónapos felhőtlen motorozásból lett három hónap folyamatos munka, amikor az operatőr határozza meg a fényviszonyok szempontjából optimális megállókat, a stáb pedig előre leszervezi a frappáns, „váratlan” kalandokat. A maradék időben pedig Ewanék versenyt futnak az idővel, és reggeltől-estig folyamatosan motoroznak, hogy behozzák a lemaradásukat.

A könyvnek úgy lett vége, hogy valami nagy hiányérzetet hagyott maga után. Három hónap alatt nekem akkor is több kalandban van részem, ha ki sem megyek a lakásból, mint ami itt le van írva. Mintha egy lendülettel száguldottak volna keresztül a világon.

Alig láttak valamit, miközben állandó harcban álltak egymással, az operatőrrel és az őket terepjárókon követő stábbal. Még az is felmerült bennük, hogy a nagy körültekintés ellenére motort is rosszul választottak, és a könyv végén lévő felszerelés listát olvasva egyértelmű, hogy a csomagjuk is túl sok volt egy motoros túrához viszonyítva.

Ráadásul mindketten családos emberek, és az út alatt folyamatosan kínozta őket a honvágy és a feleségük és a gyermekeik hiánya. Valamint az a gondolat, hogy valami fennakadás miatt nem érnek haza időre.

A fordító nagy szerencséje, hogy a könyv szerzői nem bocsátkoznak túl sokszor a motorok műszaki problémáinak részletezésébe. Azért így is sikerült elkapni egy-két érdekességet: például az oldaltáskákat mindvégig málhakosárnak fordítja, ami tudomásom szerint nem egy általánosan használt szó motoros körökben.

A leírtak mögé tekintve azonban azt gondolom, hogy mindannyian nagy utazáson vettek részt önmagukban. Egy-egy elszólásból kiderül, hogy a hosszú, unalmas, vagy éppen nehéz és kimerítő szakaszok alatt bőven volt idejük gondolkodni arról, hogy mit csinálnak, hova tartanak, vajon életük jó irányba halad-e. És kíváncsi lettem, hogy milyen gondolatai voltak az út során Claudiónak, az operatőrnek, aki jogosítvány és tapasztalat nélkül vágott neki a hosszabb útnak.

Szerintem ugyan nem ez a túra a motorosok álma, de a könyv kétségkívül gondolatokat ébreszt, hiszen ez a dolga. Hatására tervek, ötletek merülnek fel, bár az is igaz, hogy a mongol nyelvvel ettől még nem haladok jobban.