EseményekMotoros találkozó

A Griff MC XIX. bulija Tiszaföldváron

griff mc tiszafoldvar 08Immár XIX. alkalommal rendezte meg a Griff MC a motoros találkozóját július 7-10-ig, de most új helyszínen, Tiszaföldváron.

Ez évig a kisújszállási strand adott otthont a rendezvénynek, de idén kétszer akkora helyen, a földvári fürdőben tartották a bulit. A négy nap alatt ennyi embert még életemben nem láttam egy strandon…

Az első napon, csütörtök délután érkeztünk meg a helyszínre, ahol szerencsére a barátaink már foglaltak sátorhelyet számunkra. Ez volt a mázlink! Már akkor is annyian voltak, mint az oroszok, szóval örültünk, hogy le tudtunk táborozni. Ahogyan lecuccoltunk, elindultunk felderíteni a területet. Rögtön összefutottunk Jani bácsival, a 87 éves, legidősebb motorossal az országban. Bár, igazság szerint, már a kapuban mondták a csajok, amikor megérkeztünk, hogy Jani bácsi üzeni, hívjuk fel telefonon, ha ott vagyunk. Rögtön megkínált az idős úr egy kis jó házi pálinkával, ami gondosan be volt hűtve a kocsiban. Ugyanis, most nem tudott motorral jönni Jani bácsi a fájós lába miatt.

Lassan már a koncertek is elkezdődtek, mire bejártunk mindent, és beszélgettünk mindenkivel. A strand külterületén, egy platóról játszott a Wanted és a Lokátorock. A koncertek után már fáradtnak éreztük magunkat, tehát a sátor felé vettük az irányt.

Másnap reggel, a jól megérdemelt kávé és reggeli után fürdőruhába bújtunk, és egész délelőtt a medencében voltunk. Amikor már teljesen kiázott minden porcikánk, kikászálódtunk a vízből, és meglátogattuk az ismerősöket a bejáratnál, a tetováló standnál. Persze, egész délutánra ott ragadtunk. Szenvedtünk a naptól, attól, hogy izzadtnak és büdösnek éreztük magunkat; hogy a sör két perc után megmelegedett – a víz dettó; hogy miért nem fúj egy kis szél; hogy már nincs kedvünk a vízben ázni. Tipikusan, a semmi sem jó effektus…

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Amikor rászántuk magunkat, hogy visszamegyünk a sátorhoz, rájöttünk, hogy valamit ennünk is kellene… Persze, azon folyamatosan ledöbbentünk, hogy mennyi ember van itt. Nem kis munkájukba került a szervezőknek, hogy mindent kézben tartsanak. Pár ezer ember tutira volt a bulin, és még másnap, szombaton is csak jöttek és jöttek. Sok külföldi rendszámot láttunk, köztük román, lengyel, szlovák, horvát és német motorosokat. Este hét körül még mindenki a medencékben és a sörsátraknál tengett-lengett, de hamarosan kezdődött a koncert dömping: Maximus, Ismerős Arcok, Lord, Dogs. Ez az éjszaka is véget ért egyszer…

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük