fbpx
EseményekMotorverseny

Speedladies Cup 2. forduló

speedladies cup 2014 2 1Az Acis Team lányainak nem sok idő volt a regenerálódásra az első forduló után, ugyanis a SpeedLadies Cup II. fordulóját a Slovákia Ringen rendezték meg május első hétvégéjén.

A lányok már csütörtöki nap megérkeztek a pályára. Pénteken gyönyörű időben kezdhették meg ismerkedő körüket, a néhány helyen átalakított aszfalt csíkon. A második dombot lankásították, így azt a részt picit újra kellett tanulni, egy-két helyen újra aszfaltozták a pályát, kiszélesítették a rázókő melletti aszfalt csíkot.

Péntek délelőtt körről körre gyorsultak a lányok, az időmérő edzést délutánra tervezték, amiből az egyik lett megtartva, a második húsz percet elmosta az eső, majd a félig-meddig felszáradt pályán még próbáltak javítani az idejükön, de a szél is felerősödött, így a köridők senkinek nem lettek jobbak.

Szombat reggel hűvös, szeles, esős napra ébredtek a lányok, ami némileg kedvüket vette a versenyzéstől. A szombat délelőtt esőgumi beszerzéssel ment el az idő, majd a csapat úgy döntött nem teszik fel az esőgumit, mert nem várható nagyobb esőzés, viszont a szél fúj annyira, hogy a versenyre felszárítja a pályát. A döntésük jónak bizonyult, mivel a lányok versenye már száraz pályán kezdődhetett meg.

A versenyre 16 lány kvalifikálta magát, a tavalyi címvédő Hajni az 5., Zsófi pedig a 6. helyről vághatott neki a versenynek. Ez a kategóriát nézve a 2.-3. helyet jelentette. Mindketten sokat vártak ettől a versenytől, Zsófi a Pannóniaringen nullázott, így neki mindenképpen a pont gyűjtés volt a cél, Hajni nyerni jött ide.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A verseny rajtja mindkét lánynak jól sikerült, sajnálatos módon Hajni a 7. kanyarban óriásit bukott mindjárt az első körben, szerencsére zúzódássokkal megúszta az esést, és innentől kezdve Zsófi tartotta a frontot. Több körön keresztül a kategória első helyén motorozott, de sajnos a végére a fájó válla-lapockája elfáradt, és végül a második helyen ért célba.

A következő verseny június 20-án lesz a Csehországban a most-i pályán, így most lesz egy kis idejük fizikailag és lelkileg is rendbe jönni. A csapat szerelőjének Bérczi Jánosnak most a sérült motor mielőbbi helyrehozatala a feladata.

 

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x