fbpx

A COVID-19 a 2021-es Isle of Man TT-t túl veszélyessé teszi, ezért törlik

Isle of Man TTMostanra már megszoktuk, hogy a motorsport eseményekről olyan formában adjunk hírt, hogy a COVID-19 járvány miatt lemondják őket. Habár a man-szigeti Tourist Trophy nem éppen a legbiztonságosabb verseny, ezúttal nem az esetleges balesetek, hanem a koronavírus miatt marad el jövőre is.

Amikor a COVID-19 első hulláma érkezett, a 2020-as Isle of Man TT vörös zászlót kapott. Azzal, hogy ezúttal a szervezők a 2021-es versenyt is lemondták, egymás után már a második év lesz, amikor a versenyt nem rendezik meg.

Laurence Skelly, a Manx vállalati minisztere az Autosporton keresztül elmondta: “Legyenek türelmesek velünk, olyan TT-vel fogunk visszatérni, amely nagyobb és jobb lesz, mint valaha.”

Első körben arról is szó esett, hogy egyszerűen csak későbbi időpontra tolják a TT-t, mivel valószínűleg jövő év elején már lesz oltóanyag a koronavírus ellen: “Minden lehetséges lehetőséget megvizsgáltunk, beleértve a TT áthelyezését az év későbbi időpontjára ”- mondta. “Vannak azonban bonyodalmak és kockázatok, ideértve a TT infrastruktúráját  és a kritikus szállítási lehetőségek bővítését, valamint a meglévő lakosság és látogatók augusztus végi utazásait, amelyek további zavart okoznának több ezer ember számára.”

Azért jó hírek is vannak a láthatáron, ugyanis az Egyesült Királyságban engedélyeztek egy oltást. Ha van egy kis szerencsénk, hamarosan visszatérhetünk valami hasonlóhoz, mint ami korábban volt, és ismét élőben élvezhetjük majd a motorversenyeket is.

 

Forrás: Jalopnik, fotó: 123rf

Ajánlom másoknak is

Lepd meg a szerelmed egy páros motoros karkötővel Valentin napra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x