fbpx

A cellulitgyilkos farmer

Az olasz Ferrara városában feltalálták azt a farmernadrágot, mely eltünteti a nőkről a narancsbőrt.

Az olasz nők napok óta nem térnek magukhoz: éveken át euró ezreket költöttek krémre, dörzsölésre, leszívásra, felvarrásra, és akkor elég felhúzni magunkra egy farmert, és ismét húszéves lesz a combunk, a hasunk, a fenekünk.

A csodafarmert 28 napon át kell hordani, de minden hétvégén le lehet venni, kimosni és újra felvenni – magyarázta a varázslatos nadrág olasz atyja, a divattervező Luca Berti, aki azt is elmondta, hogy mosáskor a farmer azért veszít egy kicsit az erejéből, de abszolút hatásos, két centit szed le rólunk.

A narancsbőr leküzdésére teremtett farmer sajnos még nem kapható, majd tavasszal kerül az olasz üzletekbe, de sietni kell, mivel Itáliában a nyár korán kezdődik, és addigra a farmernek bikinire kész testeket kell gyártani. A farmer titka egyébként az, hogy az anyagába mindenfélét belekevertek: koffeint, vadgesztenyét és E-vitamint, ez szedi le állítólag a narancsbőrt. (A barátnők közti beszélgetés ezek után így folyik majd: jaj, de cuki ez a farmer, Versace, Dolce e Gabbana? Nem, ez aesculus hippocastanum, vadgesztenyés farmer.)

Már csak azért is, mert ha van érzékeny pontja egy modern nőnek, akkor az éppen a narancsbőr és a farmer. Utóbbi központi probléma: nem olyan, mint a cipő vagy a pulcsi, nem lehet akármilyen, csak akkor jó, ha jól áll, visszaszorítja a hasat, felfogja a feneket. A narancsbőr szintén központi kérdés a nők életében, bár nagyanyáink még azt se tudták mi az, ma pedig már a tizenéveseknek is ez ellen kell küzdeniük, nem tudni miért.

A farmerfeltaláló Luca Bertinek is ez e fixa ideája: tavaly a push up farmerral jött, ami feltornázta a feneket, most a narancsbőrt szedi le, és közben már az olasz üzletekben van a tavaszi csoda, az a melltartó, mely tömés és vasszerkezet nélkül nagyobb melleket varázsol.

Csalás, de természetes: a szilikon, botox és a plasztikai sebészet után ma Itália a natúr szépséget hirdeti: el kell fogadni ráncainkat, őszülő hajunkat, de azután a 47 éves Monica Bellucci megjelenik a San Remo-i táncdalfesztiválon saját természetes szépségével, az olasz nők még a fejükre is ráhúznák a farmert. (Az örökifjú olasz ragazzo, Gianni Morandi beszélgetett volna Belluccival, de csak azt tudta ismételni, hogy Monica, te milyen jól nézel ki, hogy csinálod, mit használsz… Monica csak annyit mondott, nem fél attól, hogy megöregszik.)

 

 

Olvasd az eredeti helyen

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x