A Bon Jovi tetoválás
Jó pár évet vártam, mire megtalált az a minta, amely alapját képezte a bőrömbe varrt csodaszép műnek.
A Bon Jovi zenéjét még általános iskolás koromban szerettem meg. Kerestem egy mentsvárat, és meg is kaptam.
Mindenkinek megvan a maga keresztje, szokták mondani. Nekem a félelemben telt gyerekkor volt.
Amikor kezdtem felfedezni a Bon Jovi-t, egyet jelentett a megnyugvást adó rock zenével, ahová bármikor bújhattam. Olyan volt, mintha bezárkóztam volna egy szobába, és fülsiketítő bömböléssel a fülemben, hallgattam, hogy elnyomja a családi veszekedéseket. Ez mára a múlt. De ha nem így történt volna, nem lennék az, aki. Ezt pedig nem sajnálom!
Idővel, megszoktam, hogy minden rossz időszakomban a Bon Jovi zenéje a hű társam. Megunhatatlan. Természetesen, mára nem csak a szörnyű dolgokat kötöm hozzá, hanem egyszerűen boldoggá tesznek, és önbizalommal töltenek el a dallamok.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Úgy éreztem, muszáj a tiszteletem jeleként magamra varratni egy méltó mintát hozzájuk. Majd’ tíz év után találtam meg, mit szeretnék nagyjából…
A zenekar egyik logója lett az alapja, a ma már rajtam lévő alkotásnak. Az egyik legjobb barátnőm, Akasha valósította meg az álmomat.
Rögtön maga előtt látta, mit akarok. Valami olyat, ami Bon Jovi, de ugyanakkor teljesen én vagyok… Ezért a piros-fekete összhang a képen, s tele vérrel és rózsákkal. Ezek a szimbólumok nagyon fontosak számomra.
A rózsa a kedvenc virágom, a vér pedig a legszentebb nedve a természetnek, az élet forrása.
A varrás nagyon fájdalmas volt. Igazából egész nap munkálkodott Akasha, és a vége felé már a fáradtság is rátett egy lapáttal arra, hogy nem bírtam tovább. Már az sem segített, hogy Bon Jovi-t hallgattunk a tetoválás közben. Lezsibbadt a fenekem, nem tudtam, hogy üljek, tehát már csak gyerekes kínlódás lett úrrá rajtam.
Még egy alkalommal vissza kellett mennem, hogy befejezzük a művet, és kipótoljuk azokat a helyeket, ahol esetleg nem maradt meg a festék. A pirostól tartottunk kicsit, de szerencsére jó alapnak bizonyult a bőröm, és gyönyörűen befogta a szín.
Amikor megláttam a tükörben a végleges állapotot, majdnem elsírtam magam, Akasha nyakába borulva, aki túltett minden elképzelésemen. Valami csodásat alkotott, ami méltó a Bon Jovi zenéjéhez, és ahhoz, amit ezáltal nekem adtak.