fbpx
Hírek

A Bamako-rali útvonala

logo2008. január 12-én harmadszor is Budapestről indul a Fapados Dakarnak is becézett afrikai kalandrali és túra, a Budapest-Bamako 2008.

“Az új útvonal minden eddigi Bamako Rallynál izgalmasabb és látványosabb lesz” – nyilatkozta a verseny megálmodója, Villám Géza. Az európai szakasz változatlan marad. Marokkóban, az Atlasz hegység lábainál halad majd el a mezőny kősivatagos off-road szakaszokon. Az oázisok közti holdbéli tájakon hatolnak be a versenyzők Nyugat Szaharába. Mauritániában újdonság Tidjikja városa lesz, az iszlám misztikus sivatagi városa. Maliban pedig a Niger folyó partján porzanak majd az indulók.

„A résztvevők biztonsága továbbra is a legfontosabb célja a futamnak. A belügyi hatóságok továbbra is intenek attól, hogy a Maliban a jelenlegi útvonalnál keletebbre menjünk” – tette hozzá a volt rádiós.

A Budapest-Bamakon túra és verseny kategóriában lehet indulni. A verseny kategória 8760 kilométer lesz, ami 500 kilométerrel hosszabb, mint a tavalyi táv. Érdekesség, hogy a túra kategóriában indulók kihagyhatnak bizonyos etapokat, és több pihenőt iktathatnak be, de így is egy időben érhetnek célba a verseny kategória indulóival.

Eddig 16 ország 220 résztvevője nevezett be a 2008-as futamra. A liberális szabályok lehetővé teszik, hogy bárki, bármilyen járművel elindulhasson, így a résztvevők között szerepel több kelet-európai autócsoda és luxusterepjáró mellett egy Ikarus csuklós busz és egy háromkerekű Velorex „bőregér” is. Tornóczky Anita – aki újabban a motorozás felé is kacsingat – tavalyi sikerén felbuzdulva az indulók között több híresség is ott lesz az idei futamon.

Az idei újdonságok között szerepel, hogy a 2008-as Bamakon sportrepülővel is lehet majd indulni. A Budapest-Bamako Air Rally pontos útvonala – két etap kivételével – meg fog egyezni a földi járművek állomásaival. „A volt francia uralom egyik pozitívuma, hogy rengeteg repülőteret építettek, hogy könnyebben felügyelhessék gyarmataikat.” – mondta Villám.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A Budapest-Bamako résztvevői az elmúlt években is kiemelkedő karitatív munkát végeztek. 2006-ban egy árvaházat támogattak. 2007-ben több falut, és egy iskolát segítettek közel 25 000 000 forintnyi segéllyel. Az idén pedig egy kis falut fognak megajándékozni egy kúttal. A kút 100-150 ember ivóvíz igényét fogja ellátni majd.

0 0 votes
A cikk értékelése
NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x