HírekMotorbemutatóMotorok

2022-ben már te is felszállhatsz a japán repülő motorral

Xturismo hoverbike repülő motorkerékpárMár úgy hiányzik, mint egy falat kenyér, hogy ne csak az utakon, hanem a levegőben is száguldozzanak a donorjelöltek. Ja, ez egy motoros oldal? Akkor is ez a véleményem.

Nem az első próbálkozás ez a japán hoverbike, amit 2017 óta fejleszt a A.L.I. Technologies vállalat. Az XTURISMO Limited Edition lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy szabadon és gyorsan mozogjanak a levegőben, teljesen önállóan.

A 300 kg súlyú drón-szerű közlekedési eszköz körülbelül 35 percig bírja a levegőben és a maximális sebessége 100 km/óra. Szerencsére egyelőre nem kell attól félnünk, hogy túl sokan szaladnak a szalonokba, hogy ilyet vegyenek, hiszen az ára 77,7 millió jen, azaz kb. 217 millió forint.

Az XTURISMO nem az első repülő motorkerékpár, a világtörténelemben. Korábban az orosz HoverSurf márka 2018-ban dobta piacra a Hoverbike S3-at. Ez azonban sokkal csiszoltabbnak, kezelhetőbbnek, valamint gyorsabbnak tűnik. Igaz, hogy azu egyik teszt alkalmával a pilóta a hoverbike-kal együtt a földbe csapódott.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Lezuhant egy repülő motor, a sofőrje a földhöz csapódott – VIDEÓVAL!

Hasonlóan járt a Lazareth is, amikor a 2019-ben bemutatott LMV 496 bukott meg az első bemutatón. Később, 2020-ban bejelentették, hogy már rendelhető a repülő motor, de mindössze 5 darab készül majd belőle.

Csak 5 darab készül a Lazareth repülő motorjából – VIDEÓVAL!

Később a sorozatgyártás mellett döntöttek, bár nyilván ez sem jelent több ezer elkészült darabot. A Lazareth elektromos motorja már 60 mérföldet is meg tud tenni egyetlen feltöltéssel és ha a levegőbe emelkedik, a négy sugárhajtású hajtómű akár 10 perc repülési időt is biztosít a hoverbikenak.

Szóval egyelőre nincs félnivalónk, hogy tömegesen elterjednek a hoverbike-ok a légtérben, de biztos lesz egy-két milliárdos csemete, aki szívesen kipróbálja majd. Én is kipróbálnám, de még nem döntöttem el, mi legyen a célpont, ahova elrepülhetek 10 perc alatt (és találok töltőt  a hazaúthoz).

 

Forrás, Címlapkép

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük