EseményekHírekMotoros találkozó

18. Motoros Búcsú a Boldogasszony kápolnánál

Az elmúlt napok esős időjárását követően, csodálatos kora nyári napsütésben és remek programokkal került megrendezésre a 18. Motoros Búcsú – Kerékpáros és motoros zarándoklat esemény fő napja (szombat) az Ecséd település szélében festőien szép környezetben található Szentkút-völgye Boldogasszony kápolnánál.

Az idei évben is komoly aggodalmat, s nem kevés kellemetlenséget okozott az esős időjárás. Amelynek következtében sajnálatos módon a pénteki napot le kellett mondanunk; nem tudtuk szavatolni senki biztonságát, komfort érzetét és az aznapi programot az időjárás okozta kellemetlenség miatt!

Így érthető módon jobban izgultunk a szombati nappal kapcsolatosan. Hála Istennek jó idő lett, bizakodóvá váltunk. A kiemelt esemény második napján (főnapon) sokan voltak kíváncsiak a különleges programokra, az ország több településéről érkeztek motorosok, hogy lelkileg feltöltődhessenek a szép környezetben található Szentkút-völgye szenthelyen.

Jó hangulatban kezdődött a nap az ünnepélyes megnyitóval, ahol a szervezők mellett a társszervező is köszöntötte a zarándokokat. Machovits László mindig inspiráló ünnepi beszédében a zarándoklatról szólt, valamint saját élményéről osztott meg pár gondolatot üzenetként a jelenlévőknek.

18. Motoros Búcsú - Kerékpáros és motoros zarándoklat 2024 Szentkútvölgye

A megnyitót követően felgyorsultak az események és egyre többen érkeztek a Boldogasszony kápolnához, hogy a motoros barátokkal, motoros társaságban a soron következő programokon részt vehessenek.

A megnyitó után a hatvani TKD Spirit Egyesület tagjai Szász Péter vezetésével egy fantasztikus taekwondo harcművészeti bemutatóval kápráztattak el minket a fiatalabb és felnőtt tehetséges sportolók. Ezúton is gratulálunk eddigi eredményeikhez és további sok sikert kívánunk az Egyesület tagjainak, s köszönjük, hogy itt voltak!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book
18. Motoros Búcsú - Kerékpáros és motoros zarándoklat 2024 Szentkútvölgye

Időközben elkészült a MOTaMOT felajánlásából és az Ecsédi Motoros Egyesület jóvoltából az ebéd, amire mindenkit szeretettel vártak. Köszönet a helyi motorosoknak a szolgálatukért.

Hollósok címmel pódiumbeszélgetésrekerült sor Bán Mór író, a Hunyadi – regényciklus szerzője és Bodnár Balázs a Hollófiak könyv illusztrátora közreműködésével. A szerzők beszélgetőtársa Machovits László, a Hunyadi Rend motoros közösség kapitánya volt. A könyvbemutató keretében szó esett a kötetekről, a háttéranyagokról, a mai kor és az olvasás fontosságáról és a bemutatásra váró Hunyadi c. filmsorozatról. Nagyszerű élmény volt, köszönet a közreműködőknek.

Alig telt el az első program, egy újabb előadásba csöppenhettek a jelenlévők, akik lelkes igyekezettel követték figyelemmel a S.E.R.E.G. című filmsorozat főszereplőjével, Csórics Balázs színésszel történő beszélgetést. Melynek témája a sorozaton kívül a színészet és kultúra volt. A beszélgetőpartnere Rimóczi Béla motoros barátunk volt. Köszönjük mindkettőjüknek ezt a tartalmas és igen csak megszívlelendő beszélgetést.

18. Motoros Búcsú - Kerékpáros és motoros zarándoklat 2024 Szentkútvölgye

A pódiumbeszélgetéseket követően egy fergeteges néptánc bemutatóra kerül sor a helyi Kacus Néptánc Együttes közreműködésével. Nem csoda, hogy a motoros zarándokok, érdeklődők és helyi közönség is csodálattal és odaadással szemlélték a bemutatót. A bemutató közben a helyi tehetségek léptek fel, mint Baranyi Bendegúz, aki trombita – előadásával nyűgözte le a közönséget, Zeke Sándorné és Kiss Mihályné Magdi néni egy-egy verssel örvendeztetett meg mindannyiunkat. Köszönet a tehetséges ecsédi fiataloknak és idősebbeknek is, valamint köszönöm a bemutató létrejöttéért Maksa Kincsőnek, a csoport vezetőjének és az együttes művészeti vezetőjének Maksáné Nagy Katalin tanárnőnek.

Valóban emelték az esemény fényét.

A nap előrehaladtával elérkezett a programok zárásaként az ünnepi szentmise, a motorok és motorosok megáldása, majd a motoros felvonulás. – Ez a mondat helytálló és szép is volna, ám a teljességhez hozzá tartozik, hogy a néptánc bemutató végén egy zivatar felhő árnyékolta be a nap megkoronázását jelentő programot, a szentmisét. Ennek eredményeképpen a Boldogasszony kápolnában tartottuk meg a szentmisét.

18. Motoros Búcsú - Kerékpáros és motoros zarándoklat 2024 Szentkútvölgye

Az ünnepi szentmisét Varga József plébániai kormányzó celebrálta. A szentmise olvasmányait és könyörgéseit is hagyományainknak megfelelően szintén motorosok olvasták fel. A motoros búcsú keretében emlékeztünk meg a Szűz Mária, keresztények segítsége ünnepről. A plébániai kormányzó kifejtette: “… tanulni jöttünk Máriától.”

A szentmise végén áldásban részesültek a motoros zarándokok, hiszen addigra elállt az eső is.

Megszentelésre került az új fakereszt és az új korpusz, melyet a szenthelynek adományozták.

Zárva a 18. Motoros Búcsú – Kerékpáros és motoros zarándoklat eseményének összefoglalóját hálás szívvel köszönjük a motoros zarándokok és barátaink részvételét, motoros társszervezetek partnerségét, szolgálatukat. Továbbá köszönjük minden előadónak, csoportnak a remek előadásokat, bemutatókat és beszélgetéseket.

18. Motoros Búcsú - Kerékpáros és motoros zarándoklat 2024 Szentkútvölgye

Köszönjük az esemény előkészületeiben résztvevők segítségét és felajánlásaikat.

Köszönjük a szervezetten érkező motoros zarándokoknak, motoros barátainknak, hogy a közösségükkel itt voltak.

Mindenkit Isten áldjon, és a Boldogasszony oltalmazzon útjaitokon, vagy mindennapjaitokon!

Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány Kuratóriuma sk.

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Csontos Péter

koordinátor, a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány alapító tagja, az ecsédi Motoros Búcsú szervezője.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük