EseményekMotorverseny

100. versenyével és a legfényesebb éremmel zárta a 2018-as szezont Gál Lili motokrossz versenyző

gal lili 100 2Piliscséven a 35. királyválasztón állhatott a dobogó legfelső fokára Gál Lili az endurocross sorozat záró futamán a női kategóriában, és a rajtot ellopva a fiúk elől, az 5. helyen végzett a srácok között.

Lili a 100. versenyével nemcsak egy szezont, hanem egy korszakot is lezárt 2018. október 20-án. 6 év alatt 100 versenyen indult, 3 kategóriát váltott, és mára 14 évesen, felnőtt a gyermek mezőnyből az MX2-es kategóriába. Ez azt jelenti, hogy a következő szezonját már az új 250 cm3-es Yamaha nyergében próbálja majd megtenni.

Idén 17 versenyből 14-szer tudott a dobogóra állni, amivel megnyerte a szlovák SCRUB női kupasorozatot, harmadik lett szoros pontegyenlőséggel a szlovák női bajnokságban, és két első hellyel zárta a magyar női kupát, ahol sajnos két versenyen nem tudott rajthoz állni a szoros programok miatt.

100 verseny és hányszáz edzés? Még kimondani is sok, de szerinte még csak most kezdődik az igazi kihívás. Eddig ezek csak a felkészülés számai voltak, melyek most már a nemzetközi versenyek felé terelik útját, ha tavaszra sikerül megszelídíteni az új Yamaha paripáját. A MAMI TEAM FEHÉR támogatásával kezdi meg a felkészülést, idei új technikai edzőjével Déczi Baluval és csapattársával Pergel Bencével.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A téli szezon alkalmával Lili több helyen is végez erőnléti edzéseket. Spinning edzését az esztergomi ultrafutó Engelbrecht Zoltán tartja, erőnléti edzését Ács Évi a M.O.S.T. edzője, a jó hangulatú levezetést pedig az Esztergomi Vitézek női Rugby csapatánál végzi.

Unatkozni nem nagyon van ideje a tanulás mellett, de ez elengedhetetlen, ha eredményt szeretne elérni. Hát sok sikert az új kategóriában, és az új motorhoz!

gal lili 100 3gal lili 100 3

gal lili 100 6gal lili 100 6

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük