EseményekMotoros túra

1 hét, 2 motor, 6 ország, 2300 km – 2. rész

birge cseh motoros tura 2017 105. nap: Prága-Karlštein-Prága, 62 km

Prágában voltunk már korábban, így nem terveztünk olyan nagy városnézést, helyette elgurultunk a közeli Karlštejn várához, ami IV. Károly német-római császár nyári rezidenciája volt. A vár egy része szabadon bejárható, a belső részeket pedig csak vezetett túrával lehet megnézni. Bár az idegenvezető vérem hajtott, de amikor megláttuk, hogy az egész kastélyudvart elfoglalja a pénztárra váró sor, meg a túrára váró sorok, akkor ezt feladtuk.

Szóval, ha valaki ide szeretne jönni, akkor induljon időben, szánja rá az időt! Amúgy a kastély nagyon szép, szóval megéri, a településen van még egy 2. világháborús bunker is, meg egy állatkertnek csúfolt ház, az emeleten egy pumával, aki kisgyerekekre vadászik. Természetesen ketrecben van, de azért elég para, ahogy nekiugrik a rácsoknak, valahányszor gyereket lát. Sőt, még engem is megtámadott, amikor leguggoltam, hogy lefényképezzem…

A délután hátralévő részében letettük a motorokat, és Prágában sétáltunk. Az egyik kedvenc helyünkön ebédeltünk, az U Dvou Koček-ben, amit mindenkinek ajánlok, mert isteni a goulash néven futó pörkölt, és a vadas is – áfonyalekvárral és tejszínhabbal! Utána pedig érdemes kizarándokolni a külvárosba, a Zlý Časy nevű helyre (Táborská 49), mert itt adják Prága legjobb hermelinjét, és legjobb sörét. Sajnos most felújítás miatt zárva volt, ha valaki arra jár, feltétlenül hozzon nekem onnan sört!

 

Este sör, hermelin, alvás – másnap nehéz nap várt ránk:)

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

birge cseh motoros tura 2017 8birge cseh motoros tura 2017 8birge cseh motoros tura 2017 8birge cseh motoros tura 2017 8birge cseh motoros tura 2017 8birge cseh motoros tura 2017 8birge cseh motoros tura 2017 8

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

birge

Még a főiskolai évei alatt talált rá az oldalunkra, és akkor szerezte meg motoros jogosítványát is. Azóta több ezer kilométert tett már a motorja nyergében, ami jelenleg egy Suzuki DRZ400. Birge szövegelni is jól tud, amit jól bizonyít saját vállalkozása, a Webszovegek.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük