A Kormorán zenekar egyik énekesnője tinédzserként öt évig a Harley-Davidson Bandben zenélt, majd Demeter György mellett a Bulldózerben folytatta. Onnan igazolt át a Rat Boysba, amely ír és country muzsikát játszott.

Tóth Reni 2000 óta a Kormorán énekese. Társaival a patinás etno rock zenekarban hagyományainkat, veretes népzenénket korszerű zenei eszközökkel mutathatja meg. A karcos hangú, Magyar Örökség-díjas Tóth Renáta közel két évtized aktív zenélés után készítette el első szólóalbumát.

„A sors megadta azt is, hogy Deák Bill Gyulával duettet énekelhettem a Blueskirály jubileumi lemezén, az EDDA pedig több koncertjére hívott meg vendégfellépőnek. Vokálozhattam Cserháti Zsuzsának, Demjén Ferencnek és Charlie-nak, és szerepelhettem több rockoperában, így a Megfeszítettben is“ – emlékeztet Tóth Reni, hangsúlyozva: „A Nem az első … című lemezem ugyanakkor egy újabb beteljesülés. Minden embernek van egy története – az élete, amelyet megtapasztal. Valamennyien megpróbáljuk kifejezni ezt az érzést. Ha ez megérett bennünk és készen állunk rá, akkor lehetőség nyílik arra, hogy megvalósítsuk.“

Töltsd le ezt a dalt!
Tóth Reni énekelte el a Csajokamotoron.hu számára 2006-ban Delhusa Johnny: Száguldás című számának motoros verzióját, amit innen tudtok letölteni.
Az elmúlt években a magyar sajtóban hol aranytorkúnak, hol „effektezett tárogató-hangúnak“ becézett énekesnő boldog, hogy számára most megadatott ez a pillanat, így megmutathatja, mi zajlik benne. „Ezt a lemezt a barátaimmal készítettem, akik előtt bátran vállaltam életem történetét, s akik bíztattak arra, hogy nyugodt szívvel mutassam meg legbelső világomat. Énekesként átélhettem, hogy a velem együtt alkotó zenészek, odafigyelve minden rezdülésemre, létrehozták, amire vágytam. Kívánom mindannyiunknak, hogy a dalaimon keresztül érjen össze a lelkünk újra és újra!“ – vallja Tóth Reni.

A különböző zenei stílusokat felvonultató pop-rock albumra Nemes Csaba (Csibe), Dajka Krisztián (Krityó), a Kormorán-gitáros Szabó Miklós és a Nemesis zenei mindenese, Fábián Zoltán írta a zenét, a szövegeket pedig Janky Balázs és Máthé József jegyzi. (A CD megjelenését az ORTT támogatta.)

Cimkék:
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások  

 
0 #2 NaNa 2009-12-25 21:35
Képek a Kororán Karácsonyi koncertjéről a galériában: club.csajokamotoron.hu/galeria/browseimages.php?c=6639&userid=
Idézet
 
 
+1 #1 Apu 2009-12-22 12:13
Link Tóth Reni oldalához

http://cd.tothreni.com/
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

csajokamotoron-radio-200

Rózsaszín Motoros

Csajok a médiában

Kedvenc zenekarok

Médiapartnerek

fastride_72
motorage
motoroshang
rockelet_logo
szelesut
Wildujlogo_kicsi