fbpx
EseményekHírekMotoros találkozó

Buli a buliban: XI. Karcagi motoros találkozó

altA dugattyúlökéssel kipróbálhatták erejüket a bátor vállalkozók, majd levezetésnek virsli evés következett. Vígan néztük Edittel a szkanderezőket, amikor meghallottuk a saját nevünket, hogy mi következünk.

Persze, ebbe a versenyszámba nem neveztünk, de egye-fene, ha már Szürke volt olyan kedves, és megtette helyettünk, hát hajrá. Edit lenyomott, de kárpótolt a veszteségért a sörevés, amit nagyon vártam. Az esélytelenek nyugalmával indult minden férfi és nő, köztük jómagam, hiszen tudtuk, hogy Ica néni kenderbe vág mindenkit. Így is történt, gratulálunk neki!

A sörivásba is beneveztem, de amikor Szürke azt mondta a mikrofonba, hogy ez most más lesz, mint szokott, már elkezdtem félni… És nem alaptalanul! A feladat a következő volt: csukott szemmel, hátratett kézzel, a száddal vegyél ki egy sörös üveget a vödör vízből, majd a liszttel töltött tálcára rejtett bontót keresd meg, szintén a száddal, végül bontsd ki a piát a kezeddel és idd meg. Mindezt időre. Nos, ebben csak pasik vettek részt. Szerencsére Szürke megkímélt, amikor látta a kikerekedő szemeimet…

A nagy izgalmakat a sörpörgővel fokozták a szervezők, ami minden évben őrült jó szokott lenni. A motor szépségversenyen megmérettek a vasak. Úgy elszaladt a délután, hogy azt vettem észre, megint a koncerteket várjuk. Persze, előtte még belaktunk az isteni babgulyásból, amire nagyon jól esett a hideg sör.

Az esti buli talpalávalóját a Bugz, a Zorall, a Papa Blues Band és a Rockin’ Rock Cats szolgáltatta.

Eltelt ez a pár nap is, túl hamar, ahogyan általában a jó dolgok szoktak. Minden évben ez a záró motoros találkozónk a szezonra, szóval vége a nyárnak. De, azért személy szerint, nagyon örülök az ősznek, hiszen ez a kedvenc évszakom, mert gyönyörűek a nappalok, borzongatóak a reggelek és éjjelek.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book
0 0 votes
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Peyton

Rácz Edina

A tanítóképző főiskola elvégzése és a Nők Lapjánál töltött gyakornoki év után 2010-2019 között volt a Csajokamotoron.hu újságírója.

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x