EseményekMotoros találkozó

Véget ért a WIMA Rally

wima rally 2016Vasárnap már hazafelé vették útjukat a nemzetközi női motoros találkozó résztvevői.

Idén első alkalommal került megrendezésre Magyarországon a WIMA Rally elnevezésű rendezvény 2016. július 10-16. között. Az egy hetes programon közel 250 nemzetközi WIMA tag vett részt a világ minden tájáról.

A szervezők számos programmal készültek, volt ökörsütés, tréfás vetélkedők, a szerdai tájékozódási verseny keretében pedig a motoros hölgyek a Szentendrei Rendőrkapitányság épületén elhelyezett emléktábla előtt koszorúkkal és mécsesekkel emlékeztek meg a közúti közlekedési balesetekben elhunyt motoros áldozatokról. Természetesen a felvonulás sem maradhatott el, így csütörtökön együtt motoroztak el a tagok Esztergomból Budapestre, a Hősök Terére.

A WIMA-t (Women’s International Motorcycle Association – Nemzetközi Női Motoros Szövetség) 1950-ben Louise Scherbyn, egy amerikai hölgy alapította, amikor ez még nem csak, hogy szokatlan dolog volt, de még el is ítélték ezért. Az első gépével, egy Indian Scout-tal rótta az utakat Kanadában és az USA-ban, ahol más motorozó asszonyokkal is megismerkedett.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Később az ötletét Európába is adoptálták, és a második világháború alatt sok nemzetközi kapcsolata jött létre. Hamarosan megszületett a motoros nők nemzetközi szervezetének a gondolata. 1958-ban pár lelkes motoros nő (Hollandiából, Angliából, Németországból és Svájcból) alapította meg a WIMA-t Európában.

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük