fbpx

VV Attila a Való Világ motorosa

Nem az anyjával él, hanem egyedül, nem macskája van, hanem kutyája – szerintem lehet kemény.

Mikor a Facebookon egyik ismerősöm kirakta az üzenőfalára, hogy “Szavazzatok Attilára, mert ő legalább motoros”, majdnem dobtam egy hátast. Még a fülemben csengett az a beszélgetés, amikor néhány hónapja Skypon feltett kérdésemre, hogy miért nem a saját nevén regisztrált a Facebookon (a kérdés helyesebben inkább úgy hangzott volna, hogy miért pont azzal nem), Knapp Attila azt válaszolta, hogy a különbség kettőnk között az, hogy én sztár akarok lenni, ő meg nem. Aztán most mégis őt nézi a fél ország minden nap a tévében.

Egyébként, amikor legutóbb szóba került a neve – még nem a Való Világgal kapcsolatban – egyik ismerősöm azt kérdezte, hogy egyáltalán ki ez az Attila? Senki nem tudja, hogy született vagy csak úgy lett… És a kérdés egyébként szerintem is jogos.

Jó pár éve a semmiből robbant be a motorosok közé egy újonnan indított, épített motorokkal foglalkozó motoros magazinnal, a Custombike-kal Knap Attila – akkor még hosszú hajjal, és saját bevallása szerint a motorokat is csak távolról csodálva. Persze ahhoz, hogy valaki jó újságot készítsen, nem kell feltétlenül motoroznia – vallotta – de talán nem véletlen, hogy azoknál a motoros magazinoknál, amelyek még több év vagy évtized után is többezres olvasótáborral dicsekedhetnek és hónapról-hónapra nagy tömegeket mozgatnak, elsősorban motoros kollégák dolgoznak.

A lap egyébként nagyon tartalmas volt, szép és igényes, de mindössze néhány számot élt meg. Később ugyanerre a sorsra jutott az immár Hot Rodokkal kibővített, Rod and Customra átnevezett magazin is, amely 2008-ban elnyert egy komoly díjat. A N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) szervezőivel közösen szervezett Rod and Custom Show második alkalommal, 2008-ban nemzetközi kiállítás lett. Sajnos csak egyetlen alkalomra.

Talán a gazdasági válság hatása volt az, hogy Attila feladta a nyomtatott sajtóban való tevékenységét és az internet felé fordult. Az általa létrehozott, sok motoros által szívesen látogatott Motoros Bázis nevű közösségi portált szinte a kezdetektől fogva eladásra kínálta, majd ebben az évben egy Kustom Magazint is létrehozott angol nyelven iPadra, de ebből már csak egy szám jelent meg.

Eközben fokozatosan fordult a tetoválások irányába, és egy online tetováló magazint kezdett szerkeszteni. Ekkor már több felől hallani lehetett, hogy nemsokára pulóverre varratja magát barterben, már talán meg is van az első időpontja. Éppen emiatt, mióta megláttam a Facebookon a Való Világ promóciós fotóin, arra vártam, hogy lekerüljön a kezéről az a fekete karszalag… nem lepődtem volna meg, ha alóla idővel előbukkan első tetoválása, egy piros szívecske nyíllal átlőve, benne “Szeretlek Kinga”.

Persze nem így lett. Még aki rendszeresen nézi a műsort, az is csak nehezen vette észre, hogy a gumírozott karvédő már nincs rajta, ugyanis a tetoválás majdnem ugyanúgy néz ki: fekete szalag, fehéren hagyott mintákkal. A tetoválás egyébként közvetlenül a beköltözés előtt készült a Lurdy Házban, és egy régi feliratot takart el vele VV Attila. Valószínűleg a gyógyulási időszak alatt nem akarta mutogatni, azért volt rajta az a fekete karvédő.

Attila kétség kívül tehetséges, hiszen csak a fentieket felsorolva alkotott néhány jó dolgot, még ha eddig nem is tervezett igazán hosszú távra. Ezek után már csak azt nem értem, hogy ha egy motoros vagy tetoválós társaságban szóba kerül a Való Világ Villa Összeférhetetlenjének neve, miért nyílik ki egyszerre, jól hallhatóan mindenkinek a zsebében a bicska.

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE Budapest Média Intézetében Kommunikáció és PR szakon, diplomamunkámat a Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 szavazás
A cikk értékelése
Feliratkozás
Értesítés
guest
0 hozzászólás
Inline visszajelzések
Összes hozzászólás
0
Kíváncsiak vagyunk a véleményedre. Szólj hozzá!x
()
x