fbpx

Válságban a motorkerékpár-piac

A MGE (Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete) információi szerint a motorpiacot sújtja immár negyedik éve a legsúlyosabban az értékesítési válság.

Annak ellenére, hogy a 125 cm3 hengerűrtartalmú motorok az év tavasza óta vezethetők „B” kategóriás jogosítvánnyal, a várt és más európai országokban tapasztalt jelentős forgalomnövekedést ez a lehetőség sem motiválta.

Ennek megfelelően az előrejelzés itt is nagyon óvatos a növekedés tekintetében. A januári értékesítési volumen a termék szezonális jellege miatt is rendkívül alacsony volt, viszont februárban, hosszú idő óta először növekedést tapasztaltak, amely márciusban ismét visszaesésbe fordult.

Az első negyedév vonatkozásában elenyésző előrelépést mutat olyan alacsony darabszám mellett, amely nyilvánvalóvá teszi ennek az ágazatnak a súlyos válságát. A MGE reméli, hogy a fő szezont jelentő – későn beköszöntő – tavasz során egy enyhe növekedési pálya tartható lesz.

A gépjármű-piacról általánosságban elmondható, hogy a 2008 óta drasztikusan lecsökkent kereskedői- és szerviz kapacitás fenntartása, hosszabb távon a továbbra is alacsony volumenű és rossz szerkezetű (a céges piac jelentősen eltúlzott aránya) piac fennmaradása, súlyos problémát jelenthet a legális szakmára nézve.

Az ellátatlanul maradó területekre áramlanak elsősorban a feketegazdaság szereplői, kereskedelmi és javítói vonalon egyaránt, miközben a legális szakma folyamatos visszaesést és súlyos pénzügyi problémákat él meg. Ez a folyamat a foglalkoztatásra és a szolgáltatás területi ellátottságára egyaránt jelentős negatív hatással van.

A MGE jelentős erőfeszítéseket tett és tesz annak érdekében, hogy a legális kereskedelmi- és javítói szakma az ügyfelek, a környezet védelme és a balesetbiztonság érdekében fennmaradjon és fejlődjön, s a feketegazdaság visszaszoruljon.

Céljuk, hogy a márkaszervizek körül kialakult alaptalanul negatív, sokszor ellenséges hangulatot hiteles és reális érték kommunikációval megfordítsák és megmutassák a javítóágazatban valamennyi legális résztvevő helyét és szerepét, miközben szeretnék tovább folytatni a feketemunka elleni fellépést. Ennek érdekében indították el az „Értünk hozzá” kommunikációs kampányt.

Fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a mobilitás nem csak a szabad helyváltoztatásról és ezzel a szabadság öröméről szól, hanem felelősségről is a többi közlekedő biztonságával és a környezettel szemben.

Ennek megfelelően a mobilitással kapcsolatosan tudomásul kell venni, hogy a járművek beszerzése, fenntartása és használata a szabadság és felelősség kettőssége mentén pénzbe kerül, így azok a megoldások, amelyeket sokan a feketegazdaság fokozottabb használatában látnak üdvözítőnek, teljes tévutat jelentenek.

Ajánlom másoknak is
NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x