EseményekMotorkiállítás

Épített motorcsodák és hot rodok a Hungexpon

emat14A március 22-24. között megrendezett Autó, Motor és Tuning Show adott otthont a 17 éves tradícióval bíró EMAT-nak (Épített Motorok és Autók Találkozója).

Az épített motorok és hot rod-ok készítői évről évre tanúbizonyságot tesznek rendkívüli tehetségükről, s tárják a közönség elé, szebbnél szebb alkotásaikat. Az ember azt sem tudja, hová kapkodja a tekintetét, mert úgy érzi, rögtön, egyben és azonnal akar látni mindent.

Csak szívni magába ezeknek a gépeknek a látványát, csodálni masszív erejüket, kecses formáikat, a készítők technikai vívmányait, s az airbrush festések hihetetlen remekeit. Természetesen, idén is így tettünk…

Miközben csigalassúságban haladtunk a sorok között, és kattogtak a fényképezőgépek, a csarnok széleiben elhelyezkedő tetováló standoknál nagyban folyt a munka, berregtek a gépek és készültek az elképesztően szép minták, hogy majd megmérkőzzenek egymással a különféle kategóriákban.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A rendezvényre az ország minden részéről érkeztek tetoválók, és sok-sok szalon képviseltette magát, ahogyan a tetoválással kapcsolatos egyéb szerveződések is. A tetováló szekción végig haladva, a következő standok előtt haladtunk el: Árnyék Tattoo, Bizarre Tattoo, Bloodline Tattoo, Bucsányi Bútor, Celtic Moon Tattoo, Fantazy Tattoo, Főnix Tattoo, Gaboart Tattoo, Glass Painting by Chris, Green Skull Tattoo, Hybrid Tattoo, Kisfőnök, Labirintus Tattoo, Lucky Tattoo, Inox TGI, Palace Tattoo, Ritual Tattoo & Piercing, Sebi Tattoo Supplies, Oriental Market Kft., Redcode Tattoo Piercing & Decor, Senorita Tattoo, Stingers Tattoo, Sun City Tattoo, Swastika Tattoo, Talent Tattoo, Tattoo Face, Tomzone Tattoo, Visions Tattoo, valamint a Tetovált Állatmentők, kis kedvenceikkel és a Tattoo Magazin képviselői.

Az EMAT, melynek motoros részét a Devils MC, autós részét pedig a Rusty Rodders CC szervezi, Európa leglátogatottabb épített motoros-hot rodos rendezvényévé vált, ugyanis az érdeklődő közönség létszáma elérte az 50 ezret. Nem véletlenül, ugyanis a V4 Customs, a kelet-európai motorépítő bajnokság, valamint a Motorépítő Világbajnokság állomása is egyben.

De, nem csak a motor- és hot rod bűvöleteket csodálhatta meg a közönség, hanem a pin-up hölgyeket is, akik egy szépségversenyen mérték össze adottságaikat. Azok sem unatkoztak, akik jó kis rock zenét szerettek volna hallani, ugyanis fellépett az EMAT színpadán a Cherry Bomb, a Long Road és a kisA rock and roll formáció is.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük