Vajon melyik „csillagjegy” motorozik a legtöbbet?

horoszkop 01A föld eleműek csak ezt követően jönnek, azonban őket sem hagyom ki a sorból.

Ez betudható annak, hogy ők két lábbal a földön állnak, materialista, kissé földhözragadt típusok. Azt hiszik el, amit látnak. Szeretik a kényelmet, biztonságot, anyagi jólétet (kissé szűkmarkúak is, ezért csak ritkán mennek motoros eseményekre, vagy túráznak sokat).

Néha a félelem is visszatartó erő, mert elég óvatosak, alaposak (hideg van, esik stb). Inkább otthon ápolgatják, csinosítgatják, tuningolják a motorjukat, majd gyönyörködnek benne.

Nem túl temperamentumosak, sokkal nyugodtabbak a többi jegynél. Viszont gyakorlatiasak, tehát amit valaki kitalál (amihez ők nem túl kreatívak), azt ők kivitelezik.

Velük nem nagyon tudsz elvont dolgokról beszélgetni. A bizonytalanságot, improvizatív dolgokat nem nekik találták ki. Ha felhívod reggel, hogy 1 óra múlva guruljatok pár kilométert, ő tuti százszor átgondolja, ha nem egyből nemet vág rá.

Kissé fantázia nélküliek, így az a jó, ha egy tűz vagy levegő jegyű kissé felturbózza a légkört körülötte. Ez abból is ered, hogy az önbizalom nem az erősségük, ami sok frusztrációhoz vezethet. Pl. simán letenné a jogsit, de nem bízik magában eléggé, és meg sem próbálja.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Viszont ők a legmegbízhatóbbak. Ha időben megbeszéltetek valamit (jó előre), akkor rá tuti számíthatsz. De ha lerobbansz valahol, vagy épp defekted van, tuti ő ott terem, és segít. Viszont a stresszes helyzeteket jobb, ha kerülik, mert nem tudják kezelni (és általában olyan dühkitörésekben teljesedik ez ki, mint egy földrengés).

 

 

Nincs még vége, lapozz!

Wéber Anikó NaNa

NaNa

A Csajokamotoron.hu oldal és a közösség alapítója. 1995 óta motoros és motoros újságíró.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük