HírekKultúraMotoros zene

Tiszai Vivien, egy vagány dobos csaj

tiszai-vivien-dobos3

Mikor szerezted az első dobfelszerelésedet?

─ Apukámtól kaptam egy Ludwigot – 20-as lábdobos fúziós dobocska. Mondta, hogy ha megbukom bármiből, felejtsem el. Nyilván három tárgyból is meghúztak. Hamisítottam egy bizonyítványt és megmutattam neki. Telefonon hívott később, hogy menjek haza, mert baj van. Féltem, hogy lebuktam. Így is történt, ott volt nála az igazi bizonyítványom. A másikat pedig eltette, „okmányhamisítás” címén. Nagyon le lettem szidva, de végül megvette a hangszert. A másik dobomat pedig egy kedves családi barátunktól kaptam. Egy 1975-ös Ludwig Vintage átlátszó kék dob, 24-es lábdobbal. Úgy szól, hogy megőrülsz! Ez egyébként a Led Zeppelin rajongásom miatt van, Bonham-nak volt ilyen dobja, csak neki 26-os lábdobbal.

Vannak külön fellépő ruháid?

─ Az Ozone Mama-ban indiános cuccokban doboltam, mert akkor olyan mániám volt, hogy például tollakkal díszítettem magam. Mindig áldozok a fellépő ruhákra, mert ez nagyon fontos, főleg egy nőnél. Ez plusz 50% siker!

Kik a példaképeid?

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

─ Cindy Blackman, Lenny Kravitz dobosa. Shella E, aki fantasztikus nő – 60 éves, de bombasztikusan néz ki, Prince-el játszott. Valamint Anika Nilles, Bonzo, Jojo Mayer és Steve Gadd. Magyarországon férfi kedvenceim vannak: Borlai Gergő, Mózsik Imre és Markó Ádám, aki Ganxsta Zolee-nál dobolt régen.

Mennyire szereted ezt a külön kis világot?

tiszai-vivien-dobos2─ Van a nők között az a folyamatos féltékenykedés, de szerencsére a zenész csajoknál nem létezik. A hangszeres lányokról beszélek, mert az énekesnők egy külön kategória. Szóval, sok lányt ismerek az országban, de nem egymás ellen, hanem egymásért vagyunk. Mindig segítjük a másikat, ahogyan csak tudjuk: helyettesítéssel, tanácsokkal és így tovább.

Annyira átjön az az elemi erő, ami benned van, amikor dobolsz…

─ Járom az éjszakát, sok zenészcsajjal játszom együtt, és azt vettem észre, miszerint a lányokban nincs meg az a fajta lazaság, hogy teljesen elmerjék engedni magukat, és kiadni az erőt, ami bennük van. Egy kisebb fajta félsz létezik az emberben. Én is ilyen voltam eleinte, de aztán jött egy kattanás az agyamban, hogy „Minek?!”, hiszen azt csinálom, amit szeretek, s ha elrontom, akkor újra próbálom. Szóval, nem dől össze a világ! Mosolyogni, imádni kell, amit művelsz, mert az vonzza be a pozitív embereket. Minden nőnek dobolnia kellene, komolyan! Annyi feszültséget le tudok így adni, és hihetetlen önbizalmat ad.

Hajrá csajok, dobolásra fel! Nos, úgy érzem, sokat fogunk még hallani Tiszai Vivienről…

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Rácz Edina

A tanítóképző főiskola elvégzése és a Nők Lapjánál töltött gyakornoki év után 2010-2019 között volt a Csajokamotoron.hu újságírója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük