Te mitől félsz a motoron? A motoros csajok színt vallottak
A motorozás az egyik legszabadabb érzés: szél az arcunkban, a motor dübörgése alattunk és a tudat, hogy bármikor elindulhatunk a világ végére, mindent visz. Mégis, bármennyire is imádjuk ezt az életérzést, mindannyiunkban ott motoszkál valahol valami félelem – kisebb vagy nagyobb, kimondott vagy elhallgatott. És ez teljesen rendben van. Te mitől félsz a motoron?
A Csajok a motoron zárt csoportjában nemrég felmerült a kérdés: „Kinek mi a legnagyobb félelme a motoron? ” – és a válaszok sokszínűsége egyből megmutatta, hogy mennyire különbözőek vagyunk, mégis mennyi mindenben hasonlítunk.
Van, aki a kanyarokban veszíti el néha a bátorságát, mások a kamionok közelségétől vagy a hirtelen átszaladó vadaktól tartanak. És akad, aki inkább attól fél, hogy a technika hagyja majd cserben valahol az út szélén.
A félelem azonban nem gyengeség. Éppen ellenkezőleg: a félelem sokszor a legjobb tanítónk. Segít, hogy óvatosabbak legyünk, hogy ne becsüljük túl magunkat, és hogy mindig tisztában legyünk a kockázatokkal. Az, hogy beszélünk róla, közösségben megosztjuk egymással, már önmagában is erőt ad. Ilyenkor rájövünk: nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel.
Most összegyűjtöttük nektek a legérdekesebb, legőszintébb hozzászólásokat a csoportból. A válogatásból kiderül, hogy motoros nőként ki mitől tart leginkább az utakon – és talán magatokra is ismertek néhány sorban.
- Nekem a körforgalom…
Tegnap munkába menet az egyik körforgalomban ráment a hátsó kerekem egy nagy kőre. Azt hittem szörnyet halok, de szerencsére csak arrébb ugrott kicsit a motor.
Mindig
-ok a körforgalomtól… Főleg, ha nem az első 2 kijáraton kell menni, hanem a 3-on 
U. I. : Igyekezzetek sosem félni a motoron, mert az a legveszélyesebb, ha eluralkodik rajtatok a félelem. Legyetek magabiztosak!
- Nekem az olyan kanyar aminek nem látom a végét. Mindig túl lassan megyek bele. Ha már látom a végét akkor megtalálom a jó tempót.
- Amelyik utat/kanyart nem ismerem, ott én is mindig túl lassan megyek aztán rájövök, hogy sima lett volna..
- Menet közben nem felek ilyesmitől, max a balesethelyzetektől.
- Nekem az, hogy egyszer kiugrik elem egy vad..
De nem fog meg történni. Főleg mostanában 
- Az úthibák, sokszor azért megyek „mamásan” a kanyarokban, mert félek, h megdobja a motort.
- Én az állatoktól tartok
- Semmilyen félelmem nincs vezetés közben…, mondjuk szürkülettől nem látok semmit, ezért nem is vezetek sötétben. Azt viszont tudom magamról, hogy életem végéig nem heverném ki, ha saját hibámból (nem vakmerőségre kell gondolni, csak egy pillanatnyi figyelemkihagyásra) bárkinek maradandó sérülést okoznék
- Nekem is a körforgalom, ugyanis tavaly tavasszal egy nagylelkű autós bejött mellém az egysávos körfogalomba, ezért eszetlen nagyot fikáztam ott huszonöttel kanyarodva, így egyértelműen nekem is ez a legnagyobb félelmem, de már talán a leküzdés végén járok
- A nem belátható kanyaroktól parázok. Nincs elég rutinom
Szeptemberbe lesz 3 éves a jogsim. Első évben, ősz lévén, nagyon keveset mentem. Második évben idő hiány, és a nem jól megválasztott motor tartott vissza. Tavaly sikerült álmaim motorját megvenni… - Én a figyelmetlen autósoktól félek, akik elbagatellizálják, hogy vész-fékezni kell miattuk, mert ő kikanyarodik… habár tegnap az egyik kereszteződésben egy biciklis papi esett rám majdnem, de az inkább vicces volt
- Én az elém kikanyarodó bamba marháktól tartok… Leginkább lakott területen ahol alapból nem megyek gyorsan, sőt inkább még lassabban… Látom, hogy engem néz, belenéz a szemembe és kifordul…
- Megúsztam egy visszafordító kanyarba szembe szikla fal meg szembe forgalom. Foggal körömmel visszahoztam a dragot de azóta kanyarpara van. Voltam a Kakucson utána le se lehetett könyörögni a pályáról és kurva jó volt…
- Nekem az, amikor egy kamion megelőz. Sokszor csak 70-80-nal megyek. Nekem még az a biztonságos. Seggembe jön, majd előz és a szél, amíg elhalad. Lassítanék, hogy hamarabb véget érjen, de a motorom mintha nélkülem lenne, a szél viszi és egy örökkévalóság mire végre elém kerül a kamion.
- Én a rajtam kívülálló okoktól tartok néha. Tavaly elsodort egy autós hátulról/oldalról, besorolás közben.
- Nekem is a körforgalom és a kanyar volt, azt hittem béna vagyok és sosem fog menni. SV650 mocim volt, most cseréltem le és lazán megy a kanyar, a körforgalomban mentem egy kört, mert nem hittem el, hogy ilyen is lehet! Sosem gondoltam ennyit számít a motor! Már tudom, de bizony igen!!
- A hajtűkanyar, ami még emelkedik is. Egyszer beijedtem egy szemből jövő autótól a kanyar közepén és annyira lelassítottam, hogy álló helyzetben eldőltem jobbra, a kanyar szűk része felé. Vicces volt, mert arra figyeltem, hogy óvatosan tegyem le a mocit…
- Én is a körforgalomtól és a kanyaroktól tartok Még mindig óvatosan manőverezek bennük.
- Ez sem para, csak oda kell figyelni. Esős út, hideg gumikkal való indulás.
- Nekem az útfelmarás a mumusom, egyenes úton is, de kanyarban főleg.
- Én az egykerekező vitézkedőktől félek. Mivel dolgozni is motorral járok, rengeteg hősködő akciózást látok. Próbálok tőlük lemaradni, vagy ha ez nem jön be, útvonalat változtatok.
- Ó, hát még mindig sok minden… be nem látható kanyar, visszaforduló sáv, meredek lejtő, az olyan úthiba, ahol a busz keréknyoma elég mélyen benne van az aszfaltban, és ilyen hosszú vályút képez, de főleg az index nélkül hirtelen sávot váltó autók, meg ha valakinek a holtterében vagyok hosszabban.
- Attól, hogy mások is vannak az úton.
- Én attól, hogy sok a szerencsétlen fasz autós és elém kanyarodik
- A legnagyobb félelmem az volt, hogy eldőlök, mint a rohadt nád, mert a lábam alig érte a földet (SV650N). Aztán vettem hozzá másik kutyacsontot, le lett ültetve, azóta sokkal biztosabban érzem a motort. Az ismeretlen kanyarokat én is nagyon óvatosan veszem be. Az első szezonomban párom csak „anyatetű”-nek hívott.
- Olajfolt, egyszer már padlóra tett. Pont az idomfényezés után.
- Első utamon férjem előttem ment be a motorjával a körforgalomba és körbement, hogy menjek utána. Úgy be voltam tojva, hogy elhúztam egyenesen tovább. Ezt még gyakorolni kell! Mert így jó messzire elvisznek itthonról a körforgók.
- Tavaly ősszel mentem hazafelé motorral késő délután. Sötét volt, esett az eső, hideg volt, éreztem az aszfalton is, hogy nem tapad úgy a gumi. Sisak plexi belülről párás + kívülről vizes. Szembe jövő autók fénye vakított. Na az parás volt.
- Számomra a kritikus pontok az emelkedőn megállás utáni elindulás és egyből jobb kis íves kanyarodás. Ha nem tudok kikerülni egy ilyen reszt, inkább megvárom, hogy egyik oldalról se jöjjenek, mert a lendülettől tuti bemászok kicsit a szembe savba
- Kamiont előzni
- Szerpentinek. Főleg mikor a kanyar élesen erősen felfelé ível, + még az út is tele van kátyúkkal. Na az a nagyon mumus. A körforgalommal már kezdek megbarátkozni.
- Nekem is a kamion a mumus! és a kátyúk
- Állatok az úton…
- Nagy körforgalom (a kisebbek már nem) és a sok autó
- A legnagyobb? Hogy egyszer fenn maradok valami sirató tetején, mert léfélére valahogy mindig elfogy a bátorság
- Nekem az, hogy elfogy a benzin, és nincs a közelben benzinkút!
- Para 1.: Sötétben nem látok, esőben sem látok.
- Para 2.: A mellettem haladó autók, mert gyanítom, hogy nem látnak engem.
- Para 3.: állatok kiugrálása…
- Nem nincsenek ilyen nagy paráim. Az egyetlen az, hogy ha nagy van, időben tudják korrigálni. Volt kivilágítatlan traktor, elém kanyarodó nyugdíjas, satut fékező előttem haladó, halálkanyarok szerpentinen tériszonnyal… szóval csak az para, hogy időben…
- Nálam már semmi ilyen para nincs. Más mögött nem szeretek ülni… Én eleget estem-keltem murván, aszfalton, jöttek belém oldalról, hátulról, ütöttem el gyalogost és bringást is stb. Csavaroztak, drótoztak, gipszeltek jó párszor, nem tud az élet újat mutatni
- Én is a kanyaroktól parázok. Még nem tudom milyen sebességgel menjek bele, hogy ne menjek át a szembe sávba! Ezért inkább én is tetüsködöm, ha jönnek szembe! Ha nem jön senki, akkor bátrabb vagyok!
- Amit nagyon utálok, hogy Romániában a szerpentineken fel van marva a kanyarokban az aszfalt
Viszont az igazi mumus az a sötétben vezetés
- Én attól fosok, hogy eltévedek. Viccet félretéve, a sóderos emelkedő volt egyszer para, mikor elmentünk Makádra a parkerdőbe kajálni. Volt ott egy büfé, aminek a tulaja – szerencsés véletlen, de komolyan!!
– motoros oktató is volt. Kijött a büfé elé, ott szépen elmagyarázta, hogy kell felmenni a sóderos emelkedőn. Sikerült is szépen, hiba nélkül! Azóta már nem tartok tőle annyira.
- Én attól félek csajok, hogy megint egy pasi előtt dőlök el eddig legalább 3 vagy 4 pasi előtt feküdtem el
.
Nálam ami para! Az az emelkedőn megállni és elindulni. Képtelen vagyok így elindulni, hogy ne fulladjak le. Ugye hátsó fék -1-be- kuplung kis gáz… Aztán csóválom a fejem mintha valamiért le fulladt volna a motor ne legyen annyira égő - Őzek, állatok, mindez sötétben plusz para….
- Mások balfaszsága, ettől félek!
Egyre több olyan ember kap jogsit kategória függetlenül, akik alkalmatlanok rá!
Volt egy olyan esetem, ami megtanított nem nyúlhat a mocimhoz más, csak a bátyám és én… - A murvás parkoló!
- Olyan hosszú a motorom hogy a 3.kijárat egyenesen kihívás
- Nekem is a körforgalom. De leginkább, egy, ami a legközelebb van a lakóhelyemhez.
Viszont idén nyáron esőben elcsúsztam egy körforgalomban. Tudtam, hogy csúszik az aszfalt. Sikerült rámenni a kockakőre, amivel a közepét kirakták. Nem lett komoly baj. Mentünk tovább, lassabban.
És egy örök bölcsesség:
- Nem félek a motoron. Szerintem aki fél az inkább ne is motorozzon.
Akár a kanyaroktól, akár a nagy forgalomtól vagy a váratlan helyzetektől tartunk, egy biztos: egyikünk sem azért ül motorra, mert félelem nélkül született. Mindannyiunkban ott van valami, ami kicsit óvatossá, figyelmesebbé tesz – és ez nem elvesz a motorozás élményéből, hanem sokszor éppen hozzáad.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
A motorozás varázsa éppen abban rejlik, hogy minden indulás egy új kaland. A félelmeket nem legyőzni kell, hanem együtt élni velük, megtanulni kezelni őket, és hagyni, hogy közben a szabadság, a közösség és az élmények felülírják az aggodalmakat.
Végső soron mindannyiunkat ugyanaz hajt: a motorozás szeretete. És amíg a szél az arcunkba csap, a nap a hátunkat melegíti, és a motor hangja összeolvad a szívünk ritmusával, addig tudjuk: minden félelmünk ellenére pontosan ott vagyunk, ahol lennünk kell.
Címlapkép: ChatGPT
