fbpx
HírekKultúraMotoros kép

Szkíta kincsek Debrecenben

image068Emberek Aranyban – „Őseinket felhozád…” címmel, egy szkíta kincseket bemutató kiállítás látható a debreceni Kölcsey Központban.

A páratlan időutazáson március 3-áig vehetnek részt az érdeklődők. A tárlat a Szkíta fejedelmi temetkezések leletanyagából épül fel, valamint a feltárásokat, leletmentéseket ábrázoló fotók, molinók színesítik a látványt.

A gyönyörű tárgyak, mint a maszkok, ékszerek, lószerszám díszek, arról árulkodnak, mennyire tisztelték ezek az emberek a szent állataikat, hiszen griffet, szarvast, tigrist, jávorszarvast, hóleopárdot, farkast, hollót ábrázoló remekműveik kerültek elő.

A tárlat gerincét képező tárgyi emlékek méret- és anyaghelyes reprodukciója, az ún. „Issyk-kurgánból” és a Berel mellett feltárt lovas temetkezés, világviszonylatban is ritkaság számba menő leleteiből származik. Ízelítőt kaphatunk általuk a teljes kultúrkör leletanyagából. De, megelevenedik a Cárok völgyéből származó Tuvai lelet is.

Nemcsak a szkíták kézműves tudását csodálhatjuk meg, hanem különféle olvasmányok is tarkítják a falakat, és sok érdekességet megtudhatunk arról, hogyan látták ezt a harcos népet a világ történetírói.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Anonymus Gesta Hungarorumában például ezt olvashatjuk: „Szcítia tehát igen nagy föld, melyet Dentü-Mogyernak hívnak. Kelet felé határa az északi tájtól egészen a Fekete-tengerig terjed. Mögötte pedig ott van a Don nevű folyam nagy mocsaraival, ahol szerfölött bőven találni nyestet, úgyhogy nemcsak a nemesek és alrendűek ruházkodhatnak vele, hanem a gulyások, kanászok és juhászok szintén díszes ruházatot hordanak azon a földön.

Ugyanis ott bővében van az arany meg az ezüst, s annak a földnek a folyamaiból drágakő és gyöngy kerül elő. A Szcítiával szomszédos keleti tájon pedig ott voltak Góg és Mágóg nemzetei, akiket Nagy Sándor elzárt a világtól. A Szittya földnek széle-hossza igen nagy. Az embereket meg, akik rajta laknak, közönségesen dentü-mogyeroknak nevezik a mai napig, és soha semmiféle uralkodó hatalmának az igáját nem viselték.”

Hérodotosz pedig a Kr. e. V. században azt írja a szkíta földről, hogy ez a griffmadarakkal őrzött arany ország…

A harcos-lovas nép áldozati tárgyai mellett, megnézhetjük a hétköznapiakat is. Ott van például a csanak, vagy csésze, mely a férfiasság és a függetlenség egyik ősi sztyeppei jelképe. A közrendűeké fából, az előkelőeké pedig nemesfémből készült, melyből vizet és ételt fogyasztottak.

Láthatunk még gyönyörű díszítésű lovas felszereléseket, fegyvereket, de a faragott sztélé kőoszlopokat is megcsodálhatjuk. Emellett itt található Lehel Kürtjének hiteles porcelán másolata, melyet Máté György szobrászművész készített, Passuth Ödön 1905-ös grafikája alapján.

Ha mindez nem lenne elég, Kertai Zalán festőművész munkái emelik a kiállítás fényét. A művész 1970-ben született Békéscsabán, majd 1972-től Debrecenben élt. A magyar őstörténeti hagyományok ébredésének a részesévé vált a festő, s ez a vonulat a mai napig jelentős részét képezi művészetének.

A kiállítás sok szempontból mutatja be a szkítákat, méltó emléket állítva ennek a különleges, ősi erejű, harcos népnek.

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x