KiemeltMotorokMotortesztek

Szerethető melák – Honda Transalp XL750 2025 teszt – VIDEÓVAL!!!!

„Jé, erről leér a lábam!” – ez volt az első reakcióm, amikor átvettem a Honda Transalpot, miután az összes haverom előre ijesztgetett: mit fogok én kezdeni ekkora motorral?

Nos, a jó hír, hogy a Transalp ülésmagassága 85 cm, ami átlagos méretű lányoknak már kényelmes, majdnem telitalpas lábletételt tesz lehetővé – elvileg. Érdemes azonban felpróbálni, és menni vele egy kört, mielőtt komolyan elköteleződsz iránta, mert cserébe a tank és az ülés is széles, és csak a páradik megállás után jössz rá, hogy akkorát kell terpeszteni, ami mellett a 200 kilós kis testével nem mindenhol érzed magad stabilnak.

Sőt, én életemben először tapasztaltam olyat, hogy valahogyan a combom mindig be is csípődött, amikor letettem a lábam, így az első napunkat fájdalmas véraláfutásokkal zártam.

(Némi közvélemény-kutatás után kiderült, hogy a jelenség nem egyedi, alacsonyabb csajok gyakran éreznek ilyet. A motorral kötött hosszú távú, komolyabb kapcsolat esetén az ülésből érdemes egy kicsit kivetetni, és a probléma megoldja magát. Mivel a tesztmotor csak egy hétig volt nálam, én inkább kreatív, nagyterpesztős-stratégiát dolgoztam ki, ami meglehetősen hülyén nézett ki kívülről, de legalább nem okozott további fájdalmakat.)

Most, hogy túlvagyunk a női motoroslét legégetőbb kérdésén, miszerint leér-e a láb az adott motorról, nézzük a Transalp általánosabb jellemzőit!

Első pillanatok és benyomások

Indításkor a 2025-ben elmaradhatatlan animációval indul, kiírja szépen a nevét a kijelzőre (mármint azt, hogy Transalp, nem azt, hogy Kovács Jucika*) (*Ezúton is bocsánatot kérek a Kovács Jucikáktól a hülye poénért), majd szépen betölt a digitális műszerfal.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

5 collján mindent szépen látni a sebességtől az üzemanyagszinten és a pontos időn át az időjárásig, csak éppen a GPS használhatatlan, de ezt már oly’ sok Hondánál megénekeltem. Röviden összefoglalva: a turn-by-turn megoldás szerintem teljesen alkalmatlan arra, hogy tájékozódj vele, ráadásul állandóan elveszti a jelet. Ha hosszabban érdekel a véleményem, olvasd el egy korábbi Honda tesztemet! Azóta mit sem változott.

A kezdeti benyomásokra visszatérve a kijelzőt lehet éjjel és nappal is olvasgatni, minden időben remekül látszik, a kezelőszervek pedig kesztyűben, sőt menet közben is könnyen kezelhetőek. Váltogathatsz a módok között, személyre szabhatod a műszerfal megjelenését, megmondhatod, milyen infókat szeretnél látni, milyen elrendezésben.

Indításkor a hangja egy kellemes, búgó dömdödömözéssel indul, nagyobb fordulatszámnál viszont meglepően sipítósra vált, ami egyrészt kissé testidegen a nagydarab motorhoz képest, másrészt az én ízlésemnek egy pöppet sportmotoros volt.

Rövid távon vagány, hosszú távon némiképp fejfájást okoz – márpedig a Honda XL 750 Transalp arra van kitalálva, hogy reggel felszállsz, este leszállsz, a kettő között meg csak tankolni állsz meg.

Műszaki adatok & technika

Soros, 2 hengeres, 8 szelepes motor, 755 köbcentivel, 67,5 kW/91,8 lovacska teljesítménnyel tényleg kivisz a világból. Alapállapotban nyugodt, stabil, nem ugrál. Sport módban azért dinamikusabb, fickósabb. Kezdőknek is bátran ajánlom**, mert nem egy idegbeteg motor, nem is csábít (nagyon) a rosszra.

Honda XL750 Transalp túraenduro teszt 2025

Ám ha a tudásod mellett a jogsid is korlátozott, akkor kérheted a motor „butítását” a szalonban, így a rendőr sem ráncolja a homlokát, hogy milyen jogon hajtod a vasat. Amikor pedig megvan a nagy jogsi, kiengedheted az összes pacit!

**Itt szeretném megemlíteni, hogy bár maga a motor valóban nagyon kezdőbarát sok szempontból, de a súlya és a széles ülése miatt vagy megfelelő testalkat, vagy megfelelő tapasztalat kell ahhoz, hogy minden helyzetben magabiztos legyél. A széles ülés és a 210 kilós súly meg tud lepni, ha rutintalan vagy, és csak a lábujjhegyed ér le, főleg terepen vagy a budapesti nyomvályúkon egyensúlyozva.

Apropó biztonság: a motor természetesen már minden jóval fel van szerelve, ami 2025-ben elengedhetetlen: ABS, kipörgésgátló, egykerekezés gátló, valamint Rain mód is segíti a túlélést a mindennapokban. Ezek egy részét ki lehet kapcsolni, ha valaki úgy érzi, túl vagány ő ahhoz, hogy elektronika segítse a motorozását.

Nézd meg a videót is!

Vajpuha a kuplung, pontos a váltó, szerintem még a többi, hasonlóan újszülött Hondánál is könnyebb volt vele bánni. Egyszer sem kellett keresgetni az üreset vagy az egyest, mindig pontosan, határozottan tette, amit kértem tőle. Hasonlóan szépen, kezesen kanyarodik, és a súlya ellenére egészen jól ellavírozik a sorok között is.

Elől 21″-, hátul 18″-os a kerék, a hasmagasság pedig 212 mm, így a fantasztikus magyar utakon is gond nélkül veszi az akadályt. A múltkori Hornet teszt után el akartam menni ezzel is a Csákvár-Lovasberény szakaszra, gondolván, hogy ennél jobb összehasonlítási alap nincs is, de sajnos végül nem tudtam arra kanyarodni az 1 hét alatt, amíg nálam volt.

Azt azonban éreztem, hogy a felfüggesztés egy picit lehetne még puhább, de ez valószínűleg az én személyes nyűgöm, mert a mindennapokban DR-Z-t hajtok, így megszoktam, hogy észrevétlenül repülök át a kátyúk felett.

Ez még nem jelent halálos ítéletet a Transalpnak, hiszen a rugóelőfeszítés állítható is. Hepehupás, pocsolyás, murvás- és földutakra azért mentem vele, és ahogy arra számítani lehetett, mindenhol gond nélkül vette az akadályt.

Milyen kedved van ma?

A motort kedved szerint igazíthatod, hogy menjen:

  • Normál módban kényelmes, kiegyensúlyozott, kedvesen teszi a dolgát, és elvisz a világ végére is. Amolyan filozofikus zenduro-feeling: húzod a gázt, nézelődsz, élvezed az utazást, tök mindegy milyen utat dob az Élet, a motor megoldja. Külön érdekessége, hogy igen nagy fordulatszám-tartományban jól érzi magát, még váltani sem nagyon kell; reggel beteszed 3-asba, ott 40-től 120 km/óra sebességig elvagy, aztán majd este visszapakolsz üresbe.
  • Sport módban dinamikusabbá, fickósabbá válik, igazán élvezetes vele menni egyeneseben, még élvezetesebb kanyarban.
  • Rain üzemmódban visszaveszi a teljesítményt és a gázreakciót, így kisebb eséllyel pörög el a kerék a csúszós, vizes aszfalton
  • Gravel módba elvileg murvás, laza szerkezetű úton érdemes pakolni. Ezt az üzemmódot ritkán használtam, nem annyira éreztem a különbséget, mert normál módban is vígan elmegy enyhe offroad bulikban. Erősebb terepre meg én biztos, hogy nem mennék egy ekkora motorral.
  • User 1 és User 2 üzemmódban pedig személyre tudod szabni, hogy menjen

Kényelem a mindennapokban

Honda XL750 Transalp túraenduro teszt 2025

A Transalpot tényleg hosszú utakra tervezték: a széles ülés és az egyenes testtartás gondoskodnak arról, hogy reggeltől estig nyeregben maradhass anélkül, hogy teljesen elgémberednél. Mintha nem is motoron, hanem fotelben ülnél.

A magas plexi remekül fogja a szelet, még nagyobb sebességnél is. Egyedül autópályán éreztem azt, hogy kicsit fura; elvileg oldalra tereli a menetszelet, és lehet, hogy én vagyok túl széles (de remélem, nem), mert 130 fölött a pályán úgy éreztem, mintha oldalról paskolgatnának. Nem vészes, lehet vele együtt élni, de azért kellemesnek sem nevezném. Nem baj, amúgy sem szeretek pályázni.

Már-már szomorúvá válik az ember, amikor meg kell állni tankolni valahol. Pedig ez nem történik olyan gyakran, hiszen 16,9 literes a tankja, 4,3-4,6 között van az átlagfogyasztása, a kijelzőn pedig szép nagy ikonok jelzik időben, ha fogytán van a nafta, így nem valószínű, hogy az út szélén maradnál.

Az ülés pár száz kilométerig kényelmes, utána már picit érezni a popót, de ha Comfort csomaggal kéred a motort, akkor az extra párnázott ülés mellett valószínűleg csak rimánkodva lehet téged leszedni este a vasról.

Honda XL750 Transalp túraenduro teszt 2025

Ezen felül persze van még pár extra, amit érdemes fontolóra venni vásárláskor:

  • Az Adventure csomagban LED ködlámpák, bukókeret és hűtőrács védelem gondoskodik arról, hogy a kaland soha ne érjen véget.
  • Comfort csomagban szélterelők, extra párnázott ülés és markolatfűtés csábítanak arra, hogy meg se állj a Nordkappig.
  • A Rally csomag az endurosok álmait váltja valóra gyorsváltóval, rali lábtartóval, csukló-, motor- és burkolatvédőkkel.
  • Az Urban csomag mindennapi ingázásra teremtetett dobozzal, középállvánnyal, magasítható plexivel.
  • Touring csomaggal oldaldobozok nyelik el a cuccaidat, és USB-töltő gondoskodik a telefonod és egyéb nélkülözhetetlen kütyüid boldogságáról.

Riska, avagy Miska

A teszt végére hagytam a külső megjelenését, bár nyilván ez az első benyomás, amikor meglátja az ember. Az eleje a túraenduróknál megszokott kakadus fejidommal kezdődik, ezt a méretes tank követi, ami hatására először Riskának neveztem a motort, és csak suttogva mertem hozzátenni, hogy „mert egy dagadt tehén”. Ám mivel csúnya dolog a body shaming, ráadásul a motor szerintem fiú, így gyorsan átkereszteltem Miskára.

210 kilója menet közben nem tűnik fel, de azért amikor tologatni kell, vagy sorok között lavírozni, néha megérzi az ember. Az én szomszédaimnak például biztos hiányozni fog, szerintem kórusban röhögtek titokban az ablakból nézve, ahogy a teltkarcsú testével szerencsétlenkedek tolatok be a lejtőn a garázsba. De ha tudnátok, mekkora élvezet volt utána a saját, ~140 kilós motorommal könnyedén begurulni!

A matricázása szerintem kicsit retro a kis háromszöges dekorelemmel, szóval egészen meglepődtem, amikor valaki azt mondta, hogy túl modern a megjelenése, neki a régebbi jobban tetszett. De hát gondolom ízlések és pofonok… Kérheted amúgy Ross White (fehér), Graphite Black (fekete) és Pearl Deep Mud Grey (szürke) színekben is.

Összefoglalva:

Honda XL750 Transalp túraenduro teszt 2025

Nekem bejött a Transalp, igen kellemes, barátságos jármű, ami mégis tud sportosan dinamikus lenni, ha azt kéred tőle. Alapvetően mindenkinek bátran ajánlom, aki legalább 75-80 kiló és 175 magas, VAGY van elég rutinja ahhoz, hogy akkor is magabiztosan terelgesse a járművet, ha az egy kicsit nagyobb és testesebb. Meg lehet szokni akkor is, ha kisebb vagy, de könnyen elveheti az önbizalmad, ha kicsi kezdő lányként ez az első motorod.

A Honda a Transalpot a középkategóriás terepmotorok közé sorolja, és ennek tökéletesen meg is felel: kényelmes, „jön-megy teszi a dolgát” típusú motor, amolyan kellemesen semmiextra. Szerethető, jó vele menni, kalandos a városban, a hegyekben, aszfalton kátyún és földúton – kérdés nélkül elvisz a világ végéig!

Motoros Védő Harang CsamShop motoros webáruház

Nagy Tímea Birge

birge

Még a főiskolai évei alatt szerezte meg motoros jogosítványát, azóta több tízezer kilométert tett már a motorja nyergében, ami jelenleg egy Suzuki DRZ400. Birge szövegelni is jól tud, amit jól bizonyít saját vállalkozása, a Webszovegek.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük