fbpx
EseményekMotorverseny

Sivatagi rózsák

phoca thumb l roses des sables 80A rengeteg ralliautó, quad és buggy között csak két kanadai lány merészkedett motorral a sivatagba idén a nők számára meghirdetett Trophée Roses des Sables nevű tereprallira. Az észak-afrikai kalandnak a fizikai erőfeszítés mellett humanitárius oldala is van: a részvevők adományokat gyűjtenek a Children of the Desert alapítvány számára.

A Trophée Roses des Sables (Sivatag Rózsái Kupa) nyolc évvel ezelőtt indult útjára. A szervezők az ötletet az olyan híres és ismert rallik alapján dolgozták ki, mint pl.a Dakar. A verseny különlegessége, hogy kizárólag nők vehetnek részt rajta. Az idei versenyt október 9-19. között rendezték meg. A 132 induló Marokkóban, Alnifban startolt, és 5194 kilométer megtétele után Marrakechben ért célba.

A két quebeci születésű kanadai hölgy – Stephanie Chagnon (#110) és Chantal Cournoyer (#109) – Team Tumble Weed néven indult a versenyen két BMW G450X motorkerékpár nyergében. A két terepmotoros egész évben erre a kihívásra készült, és erőfeszítésük nem is volt hiábavaló. A mezőnyt és a többi versenyző négykerekű járműveit elnézve végeredményük igazán elismerésre méltó, hiszen mindketten az első harminc között értek célba.

 

A ralli elsősorban nem a sebességről szól, hanem a tájékozódásról. Minden napra meg vannak adva ellenőrző pontok, amelyeket érinteni kell. Azonban ha egy csapat az előre megadott összesen 5194 kilométeren felül extra utat tesz meg, hibapontokat kap. Az észak-afrikai terep nagyon változatos. A sziklás lávaköves szakaszok és a homokdűnék váltogatják egymást. A verseny utolsó két napja pedig igazi kihívás, amikor a versenyzők mindössze egy hálózsákot és némi ételt vihetnek magukkal a homokdűnék közé.

Természetesen a szervezők nem feledkeztek meg a szegény afrikai lakosokról sem, így a versenyzőknek saját holmijukon felül fejenként 50 kg adományt kellett szállítaniuk a Children of the Desert alapítvány számára. Az alapítvány az elmúlt években több száz gyermeken segített, hogy jobb körülmények között tanulhassanak.moto1phoca thumb l roses des sables 10phoca thumb l roses des sables 100phoca thumb l roses des sables 105phoca thumb l roses des sables 11phoca thumb l roses des sables 3

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book
0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x