CsajokMotoros divat

SHARK Evoline 1 sisak teszt PapírCicásan

shark evoline bukosisak 17Drága sisakkal büszkélkedhetem, még ha féláron is vette nekem keresztapám. Egy SHARK Evoline Series 1 sisak boldog-boldogtalan tulajdonosa vagyok.

Az érzés valóban kettős, akár a komfortról, akár a garanciáról van szó.

A Komfort:

Valójában már az üzletben történő hosszas próbálgatás közben gyanús volt a dolog, de elnyomtam az érzést, annyira akartam ezt a sisakot. Sajnos használat közben igen hamar dühítővé vált, hogy nagyjából 20 perc viselés után fájdalmassá fokozódóan nyomta egy-egy ponton a fejemet. Alaposan megvizsgálva a bukósisakot rájöttem, hogy a szivacsos bélés alatt nem tömör felülettel fekszik fel a fejemre, hanem 5 különálló vékony csíkban ér csupán a fejtetőmhöz.

A nem egyenletes érintkezést a vékonyka bélés egyszerűen nem tudta tompítani, hamar erős fejfájást lehetett kapni tőle. Azért múlt időben, mert ezt a hibát egy nagyjából 1,5 cm vastag szivacsdarab bélés alá helyezésével könnyedén orvosoltam.

A következő, ami használat során feltűnt a szelessége. Bár az állrész előrehajtása nélkül 40-50 km/h-ig is teljesen jól eltereli a szelet az arcról, nagyobb sebességnél még az állrész lecsukása sem segít, kegyetlenül befúj alulról a szél. Arcmaszk használattal lehet tompítani, és nyáron még kellemes is tud lenni, de hűvösebb időben motorozáshoz semmiképp nem ajánlanám.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

shark evoline bukosisak 04

A széllel együtt hamar rájöttem, hogy zajos is. Ezt mondjuk vártam is valamennyire, hisz egy felhajtható sisak sem olyan csöndes, mint a teljesen zártak (legalábbis ezt mondják). Mindenesetre eltartott egy ideig míg megszoktam, és amennyit motorozom benne, lehet nem ártana füldugót viselni a hosszú távú halláskárosodás elkerülése érdekében. Persze a zajossága is csak nagyobb sebességnél, a városon kívüli tempóknál (pl. nulláson) jön igazán elő.

Hogy milyen a teljesen hátrahajtható áll (hisz ez a sisak lényege)? Szuper! Rosszat nem tudok rá mondani. Pár nap alatt megszoktam a kezelését, és akár menet közben, fél kézzel is könnyedén nyitom vagy zárom ha kell. A sisak ezen része technikailag tökéletesre sikerült, bár kellett egy kis idő míg bekopott, és az előrehajtás is könnyedén, egy kézzel kivitelezhetővé vált.

shark evoline bukosisak 09A sisak kialakítása azért is nagyon jó, mert mint említettem, az állrészt hátrahajtva, a plexi önmagában képes elterelni a menetszelet arcunkból. Persze mindezt csak amolyan városi ráérős 40-50 km/h-s sebességig. Összességében azért nem tudok erről többet mondani, mert egyszerűen jó és kész.

Még több kép a galériában

2 thoughts on “SHARK Evoline 1 sisak teszt PapírCicásan

  • Ez ehy elég rossz széria volt alapból, de azóta kijött az Evo es és az evo GT ami már solkal jobb, főleg az evo GT ami páramentesített napszemüveggel, pinlockal, + ajándék arcpárnával jött ki, a mechanikán és a párnázaton javítottak, ezeknél a kényelmetlenségre nem volt panasz.

    Reply
  • Ez egy elég rossz széria volt alapból, de azóta kijött az Evo es és az evo GT ami már solkal jobb, főleg az evo GT ami páramentesített napszemüveggel, pinlockal, + ajándék arcpárnával jött ki, a mechanikán és a párnázaton javítottak, ezeknél a kényelmetlenségre nem volt panasz.

    Reply
Average
5 Based On 2

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük