Rozsolinszky Ildi tetováló
Majd’ tíz éve, Ildi varrt először a bőrömre. Emlékszem, mindenre felkészülten mentem be a szalonba Hajdúszoboszlón…
Azóta sok idő eltelt, és a művésznő Debrecenben tetovál. Fura volt most úgy menni Ildihez, hogy megfordult a szerep… No, nem én tetováltam rá, hanem most ő volt az alany, az interjúalany.
─ Mindig is rajzoltam. A tetoválás volt a számomra legkönnyebben elérhető munka, ami a rajzzal kapcsolatos. Mielőtt tetoválni kezdtem, alakult meg a Magyar Tetováló Szövetség, és ott voltam az első üléseken. Néztem a srácokat, hogyan forradalmárkodnak… A volt párom tetovál, és nyitott a barátjával egy üzletet. Odamentem el kisinaskodni. Néztem, hogyan dolgoznak, és rajzoltam – szívtam magamba a műhely levegőjét.
─ Az első próbálkozásod a géppel…
─ Rajztáblára fel rajzszögeztem a disznóbőrt, és azzal „bohóckodtam”. Ezt két napig műveltem. Ezután előkerült az egyik unokatestvérem, akinek sok elrontott tetoválása volt. Mondtam neki, hogy barterezzünk, neki javulnak a tetkói, én meg gyakorlok… Ebben megállapodtunk, és egy jó ideig járt hozzám. Inkább lassan dolgoztam, hogy jól csináljam. Főleg az elején kell jobban átgondolni a dolgokat, a teljes folyamatot. Kezdőként dupla-tripla munka a tetoválás.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
─ Az árnyékolást, satírozást, és a hasonló technikákat hogyan tanultad meg?
─ Láttam élőben, ami nagyon sokat jelentett, de aztán magam jöttem rá a dolgokra. Ezúton is szeretném megköszönni azt a nagy segítséget, ami a munkám elindulásához kellett, Oláh Bélának és Lukács Jánosnak. Visszatérve, nagyjából azok a kézmozdulatok, mint amikor ecsetet, ceruzát használok, csak erőteljesebbek. Kialakul egy érzés munka közben, hogy mit kell érzékelned a gépen keresztül a kezedben ahhoz, hogy miután a szétfolyt festéket letörölted, az legyen ott, amit gondoltál.
─ A vendégköröd milyen típusú emberekből áll mostanság?
─ Típusba nem sorolnám a vendégeimet, csak annyit mondanék, hogy jófejek. A harminc-negyvenes korosztály közül kerülnek ki leginkább, de van néhány huszonéves páciens is. Nem tudom, hogy azért-e, mert az előbbi az én korosztályom, vagy anyagilag jobban állnak, és megtehetik, vagy a személyiségük kiforrottabb… Talán mindez így együtt… Most a legidősebb férfi vendégem 60 év körüli. Visszatérő emberke, motoros. Évente egyszer megjelenik, és valamit tetoválunk. Leginkább nonfiguratív mintát, vagy feliratot varrat és részletenként „építi” a tetoválásait.
─ Mi számít nálad nagyon extrémnek?
─ Egyik sem extrém, és mindegyik az. Nekem hétköznapi, másnak nem. Arcra például még nem kértek tőlem normál tetoválást, mármint ami nem sminktetoválás, mert azt is készítek. Azért sok fakír jár erre! Tíz év alatt arról is leszokik az ember, hogy meglepődjön. A hegtetoválás, ami elborzaszt. Azt nem csinálnám, de mindenkinek máshol vannak a határai…
