Hírek

Räikkönen nyomában a magyar versenyzők

KovácsNiki SzabóKrisztián Motorosszán 01kA Ferrari pilótájának nyomába lépett Kovács Nikolett gyorsasági motorversenyző és Szabó Krisztián rallycross pilóta. Igaz nem a Formula-1-es pályákon, hanem az ausztriai Westendorfban, ahol közösen motoros szánoztak a havas lejtőkön.

„Be kell vallanom, hogy nem vagyok egy téliesített lány, eddig csak quaddal és minimotorral edzettem havon – amikor még volt hó hazánkban.

A sebesség okozta adrenalint azonban semmi más nem tudja előidézni, márpedig ezek a motoros szánok mennek rendesen.

Krisztián jóval rutinosabb ebben, a jövőben biztosan veszek majd tőle egy-két leckét. Imádnám, ha rendszeresíteni tudnánk ezt az edzésformát” – mondta Kovács Niki.

„A száguldás minden formáját szeretem. A motoros szánozás az egyik téli kedvencem. Korábban voltak olyan telek, amikor több száz kilométert is megtettem a Börzsönyben egy ilyen géppel.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Örültem, hogy most egy vadonatúj 160 lóerős Yamahával is próbára tehettem a tudásomat. Igyekeztem néhány trükköt is bedobni, amit az osztrák szervezők nem mindig néztek jó szemmel” – tette hozzá Szabó Krisztián.

„Különösen akkor riadtak meg, amikor menet közben szándékosan az oldalára állítottam a szánt. De aztán látták, hogy nem most csinálom először és ettől megnyugodtak” – mondta mosolyogva a Rallycross Európa-bajnokságon a tavalyi évben újoncként bronzérmet szerző pilóta, aki korábban alpesi síben is szerzett néhány magyar bajnoki címet. Így a havas tájakon valóban otthon érzi magát.

Az izgalmaknak nem csak szemtanúja volt, de végül részesévé is vált Világi Péter.

„Nem vagyok egy félős típus, de többször azt gondoltam, hogy felborulunk a motoros szánnal, igaz a száguldás végére beláttam, hogy Krisztián ezzel a járművel is profi módon bánik” – mondta el a Havazin műsorvezetője.

Mindkét magyar versenyző jó felkészülésnek tekintette az ausztriai kalandot. Nikinek májusban kezdődik a versenyszezon, Szabó Krisztián első megmérettetése a portugáliai Rallycross VB futamon lesz, április 15-16-án.KovácsNiki SzabóKrisztián Motorosszán 02kKovácsNiki SzabóKrisztián Motorosszán 03kKovácsNiki SzabóKrisztián Motorosszán 04kKovácsNiki SzabóKrisztián Motorosszán 05kKovácsNiki SzabóKrisztián Motorosszán 06k

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük