Polyák Lilla is velünk motorozott a 10. Nemzetközi Női Motoros Napon
Az Operett Színház énekes-színésznője, Polyák Lilla nemrég vette meg új motorját, egy Suzuki SV 650-est, így nem is volt kérdés, hogy ő is részt vesz a 10. Nemzetközi Női Motoros Napon.
Úgy érzem, az égiek is összejátszottak ezúttal, hogy minden tökéletesen sikerüljön 2016. május 7-én. Erről már reggel megbizonyosodtam, hiszen szinte csodával határos volt már az is, ahogy reggel a tréningre igyekvő csajokkal összefutottam.
Néhányan (legalább húszan) Budapesten, a Keresztúri út-Veres Péter út kereszteződésében található gyorsétterem parkolójában találkoztak, és innen indultak 9 órakor a Hungaroringre, a vezetéstechnikai tréningre. Én is kilenckor indultam ragyogó napsütésben, csak épp a XVI. kerületből. Még meg akartam tankolni Kistarcsán, hogy legyen nafta a tréningre.
Amikor a tankolással végeztem, és épp ki akartam kanyarodni a főútra, megláttam a csajok konvoját. Integettünk egymásnak, majd a legutolsó lány intett, hogy álljak be elé a menetoszlopba. Esküszöm megkönnyeztem, olyan megható volt ez a találkozás.
A Ring bejáratánál már többen is várakoztak. Rövid regisztráció és jogosítvány ellenőrzés után már mehetünk is be a pályára. A résztvevők rövid üdvözlése és a szervezők – a Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a Hungaroring Motoros Akadémia – bemutatkozása után három csoportba osztottak minket, és így folytatódott az oktatás.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
A tréning három része az elmélet, a terep, és a lassú manőverezés volt. Az első kettőt a Motoros Akadémia instruktorai vezették, utóbbit a PMBB motoros rendőroktatói tartották.
Azt hiszem, ezúttal a legnagyobb sikere a terepezésnek volt, hiszen a többségnek ez újdonságnak bizonyult. Bár eleinte mindenki meg volt ijedve, hogy saját motorral kell majd a földes pályára menni, de az oktatók megnyugtattak minket, hogy a Motoros Akadémia 125-ös terepmotorjaival kell végrehajtani a gyakorlatokat. Így azért már mindjárt más volt a gyerek fekvése.
Sajnos az idő rövidsége miatt épp csak belekóstolhattunk az egyes feladatokba. A rendelkezésünkre álló 5 óra alatt ismét megbizonyosodtunk róla, hogy milyen keveset tudunk, és mennyire hasznos egy ilyen tréning. Minden motorosnak részt kellene vennie rajta legalább évente egyszer, mielőtt belevág a motoros szezonba.