Pink
Ma van Bálint (Valentin) nap, és mindenhonnan pink cukiságok köszönnek vissza.
De gondolkodtatok azon valaha is, hogy egyáltalán mi az a pink, és miért pont ez a neve? A szó az évszázadok alatt igéből főnév lett, majd főnévből a ma is ismert jelzővé vált. A pink szó először valamikor 1570-es években bukkant fel, amikor még igeként – to pink – használták, jelentése pedig vagdosni, szaggatni volt.
Később Dániában már virágnévként kezdték használni, a szegfű virágát hívták pinck oogennek, utalva ezzel az eredeti kifejezésre, ugyanis aki látott már szegfűt az tudja, virága olyan, mintha valaki megszaggatta volna.
Ráadásul, mivel a szegfűk nagy része a rózsaszín valamely árnyalatában pompázik, a pinket elkezdték színként is használni. Hivatalosan azonban csak 1681-től jegyzik színként a pinket. A szín hamar betört a divatba is, az Erzsébet korabeli Angliában a férfiak előszeretettel viseltek pink nadrágokat.
Akkoriban az embereknek a társadalomban betöltött státuszuknak megfelelően kellett öltözködniük, az öltözködési törvény szerint pinket az alsóbb osztálybeliek is hordhattak, így pedig a szín nem tűnt el a mindennapokból.
Az 1920-as években a marketingesek is elővették a rózsaszínt, és ontották a fiúknak készült pink termékeket. És, hogy miért a fiúknak? Akkoriban a pirosat az erő és a férfiasság színeként jegyezték, azonban amíg a fiúból nem vált igazi férfi, nem volt helyén való, hogy pirosban járjon. A pinket pedig a piros egy finomabb árnyalatának tartották.
Ezzel egy időben a lányok számára készült ruhák standard színe a babakék volt, amit kifinomult, kellemes színe, és a kék Szűz Máriával való kapcsolata indokolt. Ez a tendencia fennmaradt egészen a II. világháborúig, amikor a színek felcserélődtek, a ma ismert sztereotípiáknak megfelelően.
