CsajokMotoros csajok

Nicky

Következő évben az apukám úgy döntött, hogy meglep egy Sachs motorral, ami arra tökéletes volt, hogy megtanuljak váltani. Hosszú idő után ennek nagyon örültem. Végre szabad voltam. Oda mentem ahova akartam. Orfű a kedvenc helyem, rengetegszer voltam ott és még megyek is.

Persze autóra akkor már rég volt jogsim, úgyhogy a váltás nem okozott nehézséget. Kis idő múlva azonban a kis Sachs nagyon kevés lett, így vettem egy Aprilia F1 Futurá-t. Nem sokáig volt meg sajnos.

2006-ban megismerkedtem a mostani párommal, aki a motorokért 1000-szer jobban rajong, neki egy Yamaha YZF 750-se van, és itt teljesedett be az életem. Mindkettőnknek a motor az élete. 2006 karácsonyra a fa alatt egy szépen becsomagolt motorolaj volt, amire azt hittem, hogy valami ital. Aztán kibontva nem értettem, de ő közölte, hogy „Gyere megmutatom, hova kell önteni!” 🙂

Persze az apukám mindenről tudott, hiszen a műhelyünkben volt lepedővel letakarva. Karácsony estéjén kimentünk és lerántották róla a leplet. Majdnem elájultam, hiszen semmit sem tudtam róla. Egy gyönyörű Malaguti F15 volt az, tigrises kulcstartóval és az adásvételivel. 🙂 Magamon kívül voltam, és úgy 5 fok körül már ki is próbáltam. A párommal ahogy az időnk engedte majdnem minden hétvégén és hétköznap csapatokba verődve hasítottunk.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Aztán úgy gondolta a párom, hogy ez is kicsi, ezért lecseréltük egy Gilera Runner 180 cm3-re, ami számomra már tökéletesnek bizonyult mind termetre mind sebességre. Közel egy évet motoroztam jogsi nélkül. Aztán a párom mindenképpen le akarta cserélni, és le is cserélte. Persze hosszú hónapokon keresztül kereste a megfelelő motort.

Így végül rátalált álmaim vágyára amire egész kicsi korom óta vágytam egy 400-as Yamaha XJR SP-re. Most járok nagy A-ra vizsgázni, és már alig várom, hogy ráülhessek hivatalosan is a motoromra. Én azt hiszem, bár sokan mondják, hogy ezt is kifogom nőni, de én úgy gondolom, mint mindegyik motoromnál, hogy ez a vége. Ez a méret már nekem elég.

Röviden ennyi a motor iránti rajongásról… Mindenkinek nagyon jó nyarat és sok jó időt idén is.Nicky024nicky009nicky015

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük