Októberben 40-en haltak meg az ország útjain
Közlekedés-biztonsági vörös kódot adott ki a rendőrség, mivel októberben már 40 ember halt meg az utakon közúti balesetben. A szabályokat betartva, a tragédiák zöme elkerülhető lett volna.
A balesetekben gyerekek, fiatal lányok, férfiak, anyák, apák, nagymamák, nagypapák, autósok, kerékpárosok, teherautósofőrök, motorosok, gyalogosok vesztették életüket. Egyikük sem úgy indult el aznap, hogy egy tragédia miatt már soha nem térhet haza.
A balesetek többségében súlyos szabályszegés áll a háttérben, de vannak olyan esetek is, amikor kisebb hiba, egy másodpercnyi figyelemkihagyás okozta a tragédiát.
A megváltozott őszi útviszonyokat jelzi, hogy több kisodródás, megcsúszás történt, és járt tragédiával. A nedves aszfalt nem tapad úgy, mint a száraz, és a hidegebb gumiabroncs sem tapad úgy mint a melegben, nyáron. Csak októberben hat esetben állapították meg a baleseti helyszínelők azt, hogy az autós vagy a motoros nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett. Az autó és a motorkerékpár olyan eszközök, amelyeknek a kezelése figyelmet és ismereteket igényel.
A megcsúszásos esetekben gyakori a vezetők pánikreakciója, a tragédia feltehetően nagyobb vezetői tudással elkerülhető lett volna. Érdemes fejleszteni a vezetői tudást, elmenni vezetéstechnikai pályákra továbbképzésre, tanulni az ismeretségi körben elismerten jól vezető barátoktól, családtagoktól.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
A rosszabbodó látási viszonyok miatt nehezebb észrevenni a gyalogosokat, főleg, ha nem a zebrán kelnek át. Idén októberben ütöttek el gyalogost zebrán, járdán, útszélén, hol az autós, hol a gyalogos hibájából.
A mezőgazdasági művelt területek közelében ebben a hónapban négy halálos kimenetelű baleset történt, amelyekben mezőgazdasági gép ütközött autóval, vagy motorral. Három alkalommal a traktoros kanyarodott ki a jármű elé, egy esetben állapított meg a hatóság gyorshajtást, tehát az autós hibáját.
A gyengébb szereplőknek – személyautók és motorosok – kell jobban vigyázniuk a saját biztonságuk érdekében a mezőgazdasági gépek közelében, illetve előfordulási területén, mert leginkább a balesetben résztvevő autó vagy motor vezetője, illetve utasai lettek a tragédia áldozatai.
A Veszprémi Rendőrkapitányság illetékességi területéhez tartozó cseszneki szerpentinen, a 82-es főúton rendszeresek a motoros balesetek. Az utóbbi időben kettő ilyen baleset az állandó rendőri ellenőrzés és a figyelemfelkeltő táblák ellenére halálos kimenetelű volt. A rendőrkapitányság ezért az eddigiek mellé további két figyelemfelkeltő táblát helyezett ki.
Január 1-jétől október 16-ig már 396-an vesztették életüket az útjainkon.
A balesetek többsége kivédhető lett volna szabálykövető magatartással vagy nagyobb körültekintéssel, jobb vezetői tudással, illetve önkritikusabb viselkedéssel.