Obsuszt Roland – A Rázósabb Úton
Útikönyv? Motoros ponyva? Napló, vagy esetleg életmód tanácsadás? Csak nézőpont kérdése, hisz’ mindenki megtalálhatja benne amit keres, ahogyan én is megtaláltam azt túráim során.
Egy veterán merevvázas Harley-Davidson nyergében több mint 100.000 kilométeren és 34 országon keresztül hajszoltam a célom, az utazást. Ellátogattam Skandinávia motorépítő műhelyeibe, Csernobil sugárfertőzött területére, a bajkonuri űrközpontba pedig egészen egyszerűen bemásztam.
Sokáig gondolkodtam, vajon van-e értelme belekezdeni egy ilyen útikönyv megírásába. A bíztatások és a Wild Magazinban megjelent útleírások utáni pozitív visszajelzések aztán megerősítettek benne, igenis van. Most 9 hónap kihordási idő után megszületett A Rázósabb Úton, melyben 13 év kalandjai elevenednek meg.
Utam során sok nehézségbe ütköztem, de valahogy mindig arra kellett rájönnöm, hogy ezeknek célja és értelme volt. Ha nem fogy ki a benzinem a sivatag közepén, talán sosem találkozom Sylviával és Karstennel, a két német hippivel, akik akkor már 8 hónapja úton voltak.
Ha nem kell 2 napot eltöltenem a tarazi rendőrségen, sosem futok össze Ruszlánnal, aki egyedüliként épített Harley-val jár Kazahsztánban.
Ha pedig Karstenék nem kapnak defektet a találkozásunk után 3 héttel, bizonyára ők sem találkoznak Ruszlánnal, és nem tudtak volna jót derülni sörözés közben a közös magyar ismerősükön.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Sok hasonló történet bontakozik majd ki, fény derül a mexikói szörny, a Chupacabra titkára, megismerkedhetsz az Európa peremén élő buddhistákkal, és kiderül az is, hogyan másztam be a világ egyik legszigorúbban őrzött űrállomására.
Tarts velem és fedezzük fel merevvázon a világot – hátfájás nélkül!
Somfai Péter, Wild Magazin alapító:
„Obsuszt Roland könyve nem csak szórakoztató útleírás, és nem csak ebbe a különleges világba enged bepillantást. Ennél sokkal több. Roland egyszemélyes felfedező úton járt – és példát mutatott. Példát mutatott azoknak, akiknek eddig csak a lelke moziján futott a saját túrafilmje. Példát mutatott azoknak, akiknek futurisztikus gondolat a szokásos útvonalak elhagyása. A léptéktől függetlenül, akár a szomszéd megyéről van szó, vagy Ázsiáról. Az üzenet: a saját határaidat Te is át tudod lépni, néha csak az első lökés a nehéz.”
„…Késő délután jött át a rendőr a lepecsételt papírral, amivel elhagyhatom Kazahsztánt. Ekkorra viszont már eldöntöttük Ruszlánnal, hogy csapunk egy kis bulit estére a főnökénél, ahova meghívta a haverjait is. Így is lett, a motoromat bent hagytuk a műhelyben, mi meg Ruszlán főnökével, egy szebb napokat látott robogó nyergében átvágtunk a városon.
Estére szépen összegyűlt a díszes társaság, akik egy vagon sörrel érkeztek, majd jöttek a tervszövögetések, miszerint 10 nap múlva találkozunk a Balkas Bike Fest-en, Kazahsztán egyetlen motoros találkozóján. Ez innen csak 700 kilométerre volt, de nekem még 1700-at kellett megtennem a Kirgizisztáni kerülővel és a Charin-kanyon érintésével együtt.
Reggel elkísértek a 20 kilométerre lévő határig, nehogy valami gond legyen útközben. Ruszlán még a határőrrel is beszélt, mutatva neki a papíromat, és informálódva, hogy vajon minden rendben lesz-e. Nagyon vártam már a belépést abba az országba, ahol 4-5000 méter magas hegyek közt visz az út, a délutáni szieszta egész nap tart, az árszínvonalat pedig az 50 Ft-os buszjegy jellemzi a legjobban.
Ekkorra már jóval több mint 6000 kilométeren voltam túl, de sem hegyet, sem felhőt nem láttam egész úton. Az időjárással különös szerencsém volt, hiszen az esőruhám a sátorban egy hónapig a párna szerepét töltötte be és végig 30-35 fokos melegben motorozhattam.
Kirgizisztánban aztán minden egy csapásra megváltozott. Ez jóval szegényebb ország, mint Kazahsztán, ásványkincsei nincsenek, emiatt ipara sincs, és a hátsó kertemben komolyabb mezőgazdasági munka folyik, mint itt.
Szerencsétleneknek nem sok vízszintes területet adott a Jóisten, a kombájnban meg ugye nincs hegymeneti fokozat. Szerencsére a népsűrűség is nőtt valamelyest, így már nem kellett attól tartanom mint Kazahsztánban: vagyis ha lerobban a motor már nem kell Bear Grills túlélőtechnikái után nyúlnom, és esetleg egy döglött tevében menedéket keresnem.
Az út hamarosan emelkedni kezdett és egy hatalmas gát mellett vitt. Úgy látszik, Kirgizisztánnak is megvan a maga Rushmore-hegye, csak itt Lenin elvtárs tekintete mered a semmibe. Amikor lefotóztam a gát melletti hegyoldalba faragott szellemi vezetőt, már sípoltak is rám a gátőrök – nyilván ismét valami hatalmas bűnt követtem el. Már futottak is a Lada Nivához és padlógázzal indultak el, gondoltam jobb lesz nekem is lépnem…”
