HírekKultúraMotoros zene

My My Hey Hey: Nick Perri újra feldolgozta a népszerű Neil Young klasszikust

Nick Perri and the Underground Thieves

A fiatalabb korosztály valószínűleg már csak a Sons of Anarchy című motoros sorozatból ismeri ezt az eredetileg 1978-ban íródott hard rock balladát. Pedig korábban (1980-ban) Dennis Hopper filmjének, az Out of the Blue-nak a címadó dala volt.

Kétség nem fér hozzá, hogy egy jól sikerült szerzeményről van szó, ami nem hiába kelti fel időről-időre a zenészek figyelmét. A “My My Hey Hey” a pandémia alatt fontos szerepet játszott a Nick Perri & The Underground Thieves zenekar élő előadásain, és fontos üzenetet hordoz a csapat frontembere számára.

“A dal olyan lett számomra, mint egy himnusz, különösen akkor, amikor a dolgok a legborúsabbak voltak” – mondja a philadelphiai Nick Perri művész/dalszerző/producer. “Az a gondolat, hogy a rock and roll ez a halhatatlan életerő, ami nagyobb mindannyiunknál, nemcsak nekünk, mint zenekarnak, hanem a közönségnek is erőt adott minden egyes este a turnénkon. Egyesítő és felemelő lett.”

A “My My Hey Hey”-t – melynek producere szintén Perri volt – a zenekar szülővárosában, Philadelphiában vették fel tavaly októberben, élőben, analóg szalagra, és a klip ezt a felvételi folyamatot, valamint a csapat élő showjának vadságát mutatja be.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

“Mindig is szerettem Neil ‘My My Hey Hey’ melankolikus akusztikus verzióját és az elektromos ‘Hey Hey My My’ nyerseségét és erejét egyaránt” – magyarázza Perri. “A mi verziónkkal az volt a célunk, hogy Neil mindkét egyéni remekművét egy olyan számban egyesítsük, amely mindkettő lényegét megragadja, de ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a zenekar egyedisége is átragyogjon.”

A “My My Hey Hey”-ben Perri énekel és gitározik, Brian Weaver basszusgitározik, Zil Fessler dobol, Justin DiFebbo pedig Hammond orgonán és háttérvokálon játszik. A dalt a Los Angeles-i Austin Asvanonda (The War On Drugs) keverője keverte.

Nick Perri and the Underground ThievesA Nick Perri & The Underground Thieves 2020. augusztus 14-én jelentette meg SUN VIA című debütáló albumát, amelyet a kritikusok és a közönség is elismeréssel fogadott. A SUN VA a 6. helyen debütált az amerikai rockalbumok iTunes top 10-es listáján, és a zenekar 100 000 digitális példányt osztott szét a lemezből a Gibson Guitars-on és a Sweetwater Music-on keresztül.

2020 hátralévő részében és egész 2021-ben a zenekar turnézott az Egyesült Államokban, mind headliner, mind előzenekari koncerteken, többek között a White Denim, a Blackberry Smoke és a The Struts társaságában.

Nick Perri & The Underground Thieves független rockzenekar által előadott Neil Young klasszikus dalának, a “My My Hey Hey”-nek egy új feldolgozását megtalálod az összes digitális streaming szolgáltatásban.

 

És így hangzott a Sons of Anarchy című sorozatban:

 

Fotó: Geoff Tischman

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük