fbpx
KultúraMotoros könyv

MotoGP sztorik 2011-ből

– Gyakorlatilag mindent az én csapatomnak kellett csinálni, amely természetesen a Yamaha szerves része. Úgy vélem jó irányba indultunk el. Óriási potenciál van az új versenycsomagban. A katari szezonnyitó még messze van, de most olyan időszak következik, amelyben értékelni, elemezni kell a mostani tesztet. Keményen dolgoztunk, ezért szeretnék köszönetet mondani minden mérnöknek, technikusnak. Külön szeretném kiemelni Ramon Forcada munkáját, aki ugyan Jorge Lorenzo mérnöke, de végig támogatott bennünket! – mondta Ben Spies.

Az amerikai versenyző lehet, hogy új vetélytársat is kap 2012-ben, mégpedig a Moto2 világbajnoka, Stefan Bradl személyében. A német motoros körül forrt a levegő, hiszen szóban már elkötelezte magát a Viesman Kiefer Racing-hoz. Erről hírt is adott minden mértékadó média, ugyanakkor most minden a feje tetejére állt…?!

– Egészen biztos, hogy Stefan 2012-ben nem a Kiefer Racing motorját vezeti, hanem egy MotoGP alakulattal versenyez majd. Volt egy megérzésem, hogy ne írjuk alá korábban a papírokat, mert bekopogtathat a Nagy Lehetőség. Nos, megtörtént… Tíz napon belül aláírjuk a szerződést! – mondta Helmut Bradl, a versenyző édesapja, aki 1991-ben a negyedliteres géposztály világbajnoki ezüstérmese volt.

A folytatás az LCR Hondával képzelhető el, hiszen ezzel a csapattal tesztelt Alvaro Bautistával együtt. Ráadásul Stefan Bradl a második tesztnapon csak 0,3 másodperccel volt lassabb a spanyol versenyzőnél, Igaz, hogy mindketten először ültek az RC212V-én, de Alvaro Bautista csak-csak lehúzott két szezont a Suzukinál…

Stefan Bradl távozása a Moto2-ből azt is jelenthette: Marc Marquez abszolút esélyesként vághat neki a 2012. évi szezonnak. Ámde mégse, mert a 2010. évi Moto2-es világbajnok, Toni Elias visszatér korábbi sikereinek helyszínére, de ezúttal a Gresini Racing-hez. A Moto2 amúgy is megtartja „kőkemény mezőnyét”, hiszen a két spanyol motoros mellett ott lesz Andrea Iannone, Alex De Angelis, Simone Corsi, Thomas Luhti és Bradley Smith is.

Ugyanakkor ne feledkezzünk meg az Aspar Team-nél bemutatkozó Nicolas Terolról, illetve a JIR-hez szerződött Johann Zarcoról sem.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A Tech 3 Yamaha csapata is eredményesen zárta a valenciai tesztet. A második napon Andrea Dovizioso a negyedik, Cal Crutchlow pedig az ötödik volt, bár tudjuk, ezeken a teszteken semmit sem számít, hogy ki hányadik… Úgy általában…

A brit motoros azért volt talán egy kicsit előnyösebb helyzetben, mert egy évet már „lehúzott” a csapattal és a Yamahával, és erről így nyilatkozott:

– Nagyon fontos teszten vagyunk túl! Szerencsére az időjárás kedvező volt, hiszen egy új motornál minden apró rezdülésre figyelni kell. Egyelőre úgy tűnik, az ezres motor jobban fekszik a stílusomnak. Úgy vettem észre a mérnökeinknek sikerült átmenteni a 800-as gép minden jó tulajdonságát az 1000 köbcentiméteresre. Azt az első pillanattól érezni lehetett: több lóerő dolgozik alattam és elégedettséggel töltött el, hogy állandó köridőket sikerült teljesítenem.
Andrea Dovizioso a Hondán szerzett tapasztalatait kamatoztathatta, és azt se felejtsük el, végül is a vb bronzérmese mesélt a tapasztalatairól:

– Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a Tech 3 Yamaha valamennyi dolgozójának, mert az első pillanattól mindent megtettek, hogy komfortosan érezzem magam. Pozitív és egyben produktív teszten vagyunk túl! Most motoroztam először 1000 köbcentiméteres GP motorral és számos olyan tulajdonsága van, amely kifejezetten passzol az én stílusomhoz. Azt gondolom sok-sok hasznos információval szolgáltam a csapatnak. Most jön egy kis pihenő és utána újult erővel vágunk neki a munkának.

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x