Mostantól kétévente lesz Budapest-Bamako
Mali szavannás tájai, vízesései, folyói, vályogkunyhós falvai pedig igazi felüdülést ígérnek majd a mauritán nehézségek után. Maliban már csak 600 kilométert kell legyőzni a célig az indulóknak.
„Az idei futam pályáját úgy írtuk meg, hogy a kezdő versenyzőknek se legyen túl nehéz, de a tapasztaltaknak is tartalmazzon rengeteg kihívást.” – mondta Lukács-Tóth Kálmán, aki november jelentősebb részét Afrikában töltötte a pálya kijelölésével.
Az idei versenyre 450 induló nevezett be 38 országból. A túra kategória nevezése már júliusban lezárult. A tavalyi ebola-járvány után úgy tűnt, hogy telt házas lesz az idei rali. Sokan azonban a novemberi bamakói terrorcselekmények után mondták le a részvételüket. „Ilyenkor nem is annyira az eltökélt kalandorok rémülnek meg, hanem szeretteik nyomására adják fel már a rajt előtt a bamakói álmukat” – mondta a rali alapítója. A 450 nevezőből 340 rajtolóra számítanak az idén a szervezők.
A futam védelmét mind Mauritániában, mind Maliban megerősítették a helyi hatóságok. A napokban megjelent itinerben hívják fel a szervezők a legfrissebb biztonsági előírásokra a résztvevők figyelmét. „A mali belügyi hatóságok, a katonaság és a rendőrség kiemelten figyel a futam résztvevőire és a vidéki táborok védelméről biztosítottak” – mondta Magyarország bamakói tiszteletbeli konzulja, Dr. Mamadou Sidibe.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
A rendezők ma délelőtt bejelentették, hogy a futamot a megnövekedett biztonsági kiadások miatt az idén januártól kétévente rendezik Afrikában. „Tervünk szerint a páros években Budapest-Bamakót rendezünk, a páratlan években pedig a Bamako tematikája alapján, a világ más, politikailag kiszámíthatóbb tájain rendeznénk hasonló futamot.” – mondta a Szabó Gál András, a futam alapítója. A megnövekedett költségek ellenére 2006 óta nem emeleték a nevezési díjakat, sőt 20 csapat minden évben ingyen indulhat a jótékonysági amatőr ralin.
A 2016-os Budapest-Bamako január 15-én, délután 2-kor rajtol a Lurdy Ház mellől, és január 31-én ér célba, Bamakóban.