HírekKultúraMotoros zene

Megjelent Slash új szólóalbuma

altA rajongók legnagyobb örömére napvilágot látott Slash második önálló lemeze, Apocalyptic Love címmel.

A “kalapos gitáros” már 25 évvel ezelőtt beírta a nevét a rock and roll nagykönyvébe, amikor megjelent legendás ex-zenekara, a Guns N’ Roses Appetite for Destruction című albuma. Slash akkor 22 éves volt. Azóta több zenekarban, formációban megfordult.

Első önálló lemeze, amely a „Slash” címet viselte, a Billboard Top 200-as listáján, a 3. helyen debütált, 2010. márciusában. Az iTunes-on, 13 országban, első helyre került.

Nemzetközileg több mint egy tucat országban Top 5 helyezést ért el – Japánban és Új-Zélandon is első volt.

Azon a lemezen szinte minden dalt más énekessel rögzített a gitáros, többek között a Cultos Ian Astbury, a Motörheades Lemmy, Ozzy Osbourne, a Soundgardenes Chris Cornell vagy a Wolfmotherös Andrew Stockdale közreműködésével.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Ám, az egyik énekessel, az Alter Bridge-es Myles Kennedyvel hosszabb távú együttműködés született, és az új Slash-szólóalbum összes dalában Myles kapta kezébe a mikrofont. Ugyancsak minden számban részt vett Brent Fitz (dob), Todd Kerns (basszusgitár) és Eric Valentine (producer) is.

A dalokat Slash és Kennedy írták. A felvételek élőben készültek Eric Valentine producer stúdiójában, a hollywoodi Barefoot Recording Studios-ban.

alt

Mylesról és arról, hogy az előző lemezzel ellentétben minden dalt az úriember énekel az új albumon:

„Myles énekelt két dalt az első lemezen, ez arra inspirált, hogy turnéra őt vigyem magammal, ebből pedig az következett, hogy most már minden dalt ő énekel. Zeneisége, dalszövegei és a torka is fantaszikus.”

A többi zenésztársról:

„Brent az egyik legjobb dobos, akivel valaha zenéltem, erőteljes és szexis a játéka. Todd egy fantasztikusan tehetséges basszusgitáros, kreatív és gyorsan tanul. Mindemellett még énekelni is tud.”

Arról, hogy miben különbözik az új album az elsőtől:

alt

„Myles és én írtuk az új anyagot, és ez a legnagyobb különbség. Az előző lemezen sok társam volt a dalszerzésben. Brent és Todd ritmusszekciója pedig sokkal dinamikusabb, sokkal egységesebb.”

Eric Valentine-ról:

„Eric egy nagyon tehetséges muzsikus és hangmérnök, így tökéletes producer. Könnyű vele dolgozni, türelmes, a munkájának él. Nagyon hasonlóak vagyunk. Bármikor felhívhatom, ha támad egy jó ötletem, vagy felmerül bennem egy kérdés. Mindig elemében van, és én ezt nagyra értékelem.”

Az Apocalyptic Love már kapható a boltokban, a Myles Kennedy and The Conspirators közreműködésével.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük