fbpx

Még vannak helyek a HUMDA újabb ingyenes vezetéstechnikai tréningjére Zalaegerszegre

HUMDA MotoSafety 2.0 Sági TiborA nagy sikerű júniusi motoros közlekedésbiztonsági napot követően augusztus 8-án Zalaegerszegen a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán tartja a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. a HUMDA Moto Safety 2.0 rendezvényt.

Kétszáz motoros jelentkezhet a ZEG Rally Show egynapos ralifesztiválhoz kapcsolódó vezetéstechnikai tréningre és szlalomversenyre. A HUMDA folytatja közlekedésbiztonsági figyelemfelhívó kampányait, ezúttal a fiatalok jelentik a célközönséget. Az influencerkampány valójában egy közlekedésbiztonsági kvízshow, melyben a három főszereplő, Tápai Szabina, Unfield és Diaz méri össze tudását a témakörben.

A közlekedésbiztonsági program kétszáz résztvevője gyakorlati tréningen és elméleti előadáson vehet részt. Az ORFK-OBB Zala megyei Balesetmegelőzési Bizottságának munkatársa a megyén belül bekövetkezett motoros balesetekről is tart előadást.

A júniusi rendezvény tapasztalatai és a résztvevők visszajelzései alapján Sági Tibor és oktatótársai némiképp módosítottak a tematikán.  A gyakorlati helyszíneken instruktorok segítségével a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését gyakorolhatják a jelenlévők.

60 motoros nő a HUMDA közlekedésbiztonsági napján – VIDEÓVAL!

Az egyes modulok ezúttal 90 percesek lesznek majd, hogy mindenkinek legyen elegendő ideje elsajátítani és begyakorolni az elmondottakat. A résztvevőket a helyszínen finom ebéddel is megvendégelik a rendezők.

HUMDA MotoSafety 2.0 Csajok a motoron

Első alkalommal rendez szlalomversenyt a HUMDA, melyen biztonságos körülmények között, technikás ügyességi pályán bizonyíthatja felkészültségét a hatvan induló, akiknek a legrövidebb idő alatt és a legkevesebb hibával kell teljesíteniük a pályát. A versenyen érvényes műszaki engedéllyel rendelkező motorkerékpárral indulhatnak a megfelelő jogosítvánnyal rendelkezők. A HUMDA motoros közlekedésbiztonsági napjára és a szlalomversenyre is a humdamotosafety.hu oldalon lehet jelentkezni.

– Az a célunk, hogy kevesebb baleset történjen a közutakon. A HUMDA Moto Safety 2.0-án a balesetek jelentős hányadát okozó, összetettebb manővereket élesben is gyakorolhatják a résztvevők. A magabiztos tudás és a motorkerékpár alapos ismerete is elengedhetetlen ahhoz, hogy mindenki biztonságban hazaérjen a nap végén. Ezért is szerveztünk már korábban motoros közlekedésbiztonsági napot. Egy resztvevő olyan visszajelzést küldött, amelyben leírta, hogy miként hasznosította élesben, a forgalomban a megszerezett tudást. A levélíró a Moto Safety után néhány nappal a rendezvényen tanult megfelelő fékezéstechnikával elkerült egy elmondása szerint súlyos, akár végzetes kimenetelű balesetet. Az ilyen visszajelzések további megerősítést adnak abban, hogy indokolt az oktatási nap és tréning rendszeres lebonyolítása. Remélem a mostani rendezvényt követően is felkészültebb motorosok mennek majd a közutakra – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Augusztus 8-án nem csak a HUMDA Moto Safety 2.0 miatt érdemes Zalaegerszegre utazni, hanem a ZEG Rally Show miatt is, amelyet a HUMDA szakmai támogatásával rendez meg a Truck Race Promotion. A rali így több mint két évtized után tér vissza a zalai megyeszékhelyre, a rallyshow indulói nyolc gyorsasági szakaszt teljesítenek Zalaegerszeg belvárosában és a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán.

Az autó- és motorsport mellett a közlekedésbiztonság is egyformán fontos a HUMDA számára. Ezért a tavaszi általános figyelemfelhívó kampány után most a fiatalabb korosztályra koncentrál az ügynökség influencerek közreműködésével.

– Egy közlekedésbiztonsági kvíz show a kampány központi eleme, melyben a három főszereplő, Tápai Szabina, Unfield és Diaz méri össze tudását. A kvíz házigazdája Szujó Zoltán, a HUMDA főtanácsadója, aki évtizedekig volt a „Forma–1 magyar hangja” helyszíni riporterként, majd kommentátorként. A közlekedésbiztonság egy olyan kulcsfontosságú, mindenkit érintő téma, amely minden korosztályt érint, az együttműködő influencerekkel most célzottan a fiatalokat kívánjuk megszólítani – hangsúlyozta Lázár László, a HUMDA kommunikációs igazgatója.

Ajánlom másoknak is

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

5 1 vote
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x