EseményekMotorverseny

Túl a maximumon

Dudas Peter Stock1000Az elmúlt hétvégi GSX-R kupa versenyzőinek túlzott igyekezete sajnos több esetben bukással végződött, összesen hat motorkerékpárt sikerült leamortizálniuk.

A profik és az amatőrök is feladták a leckét a szerelőknek versenymotor-újraépítésből. Molnár Ágnes, az egyetlen hölgy a mezőnyben az allergiája miatt kényszerült kiállni.

Az első rijekai versenyhétvégén még óvatosan gurultak ki a versenyzők a pályára, leginkább a versenytársak erejét próbálták felmérni s megtalálni helyüket az idei mezőnyben. Akkor még a csatározások is kissé visszafogottabban folytak, ám az elmúlt hétvégén már teljes lánggal égett a tűz versenyzőkben, és hatalmas bizonyítási vággyal vágtak neki az újabb fordulónak.

 

Már a csütörtöki szabadedzések időeredményei is arról árulkodtak, a suzukis legények bizony beleadnak apait-anyait, hiszen összevetve más kategóriákkal is, a két perchez közelítő köridők kiemelkedőnek számítottak. A pénteki időmérők során Németh Balázs szerezte meg az első rajthelyet, megelőzve a hétvége sztárvendégét, Andy Meklaut, aki rutinja mellett különösen jó pályaismerettel rendelkezik a Pannónia-Ringen. Őket szoros időeredménnyel követte Juhász Dávid és Dudás Péter.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A versenyek tehát nem okoztak csalódást, hozták a várt izgalmat. A szombati első futamon Németh Balázs fantasztikus rajtot vett, három körön keresztül tartani tudta Meklaut, de a feszített tempó bukással végződött. Dudás technikai probléma miatt kényszerült kiállásra, így az osztrák versenyzőt ezután már nem tudta senki sem megszorítani, ő haladt át elsőként a célvonalon. Mögötte Adorján Tamás és Varga Gergely végzett.

Az amatőrök között Krizsán Szabolcs és Markó Zoltán, valamint Böér László és Németh Péter folytattak az egész futam során látványos küzdelmet. A leggyorsabb amatőr Deák Attila volt, ő el tudott szakadni az üldözőktől, így tisztán nyerte kategóriáját, mellé Bognár János és Krizsán Szabolcs állhatott fel a dobogóra.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük