EseményekMotoros túra

Még nagyobb mezőny a BMW Bike Maratonon

bmw bike maraton 2014 10A megmérettetésre a tavalyinál is nagyobb, összesen 71 főt számláló mezőny vágott neki.

A BMW Motorrad együttműködésével idén is megrendezték a Bike Maraton nemzetközi motoros tájékozódási túraversenyt. A résztvevők 24 csapatba szerveződve igyekeztek végigkövetni a szervezők által kijelölt útvonalat 2014. július 12-13-án.

A több mint 800 kilométeres versenytáv első fele a BMW Motorrad Wallis Motor Pest márkakereskedéséből indulva Észak-Magyarország és Szlovákia útjain át vezetett a szombati, egri állomásig, ahol meleg vacsora, kiváló esti beszélgetési lehetőség és egy gyors alvásra ágy várta a megfáradt motorosokat. Másnap kora reggel újra nyeregbe pattantak a versenyzők, hogy vasárnap délre fejezték be az izgalmas navigálással és elképesztően sok kanyarral tarkított útvonalat.

Még több kép a galériában

Az egész mezőny összesen több mint 50 ezer kilométert tett meg… A győzelmet az a csapat szerezte meg, amelyik a legkevesebbet tévedt el – hiszen idén újra visszakerült az értékelésbe a megtett távolság ellenőrzése – és a kijelölt szakaszokon a legpontosabban betartotta az előírt átlagsebességet. A győztesek jutalma a dicsőségen felül idén is a BMW Motorrad Vezetéstechnikai Tréning képzésén való részvételi lehetőség volt, hogy 2015-ben még jobb motorosként vághassanak neki a jubileumi, 10. BMW Bike Maratonnak és a címvédésnek.bmw bike maraton 2014 01bmw bike maraton 2014 08

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük